A Liverpool nem bírja ki balhés csatár nélkül

Illustration for article titled A Liverpool nem bírja ki balhés csatár nélkül

Végre nem kell aggódniuk amiatt, hogy Suárez megint valami hülyeséget csináljon, erre mit tesznek? Rámozdulnak Balotellire.

Advertisement

És olyannyira rámozdultak, hogy a lapok szerint előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Milannal az olasz csatárról, sőt, állítólag a klubok már meg is állapodtak egymással, a vételár húszmillió euró lehet.

Luis Suárezt a nyáron adták el a Barcelonának, ám a katalánok egészen októberig várhatnak azzal, hogy pályára küldjék az uruguayi csatárt, mert az emlékezetes harapás miatt négy hónapra eltiltották.

Advertisement

Suárezzel volt baja a Liverpoolnak elég: 2011-ben nyolc meccsre tiltották el rasszista beszólások miatt, tavaly pedig a Chelsea védője, Braniszlav Ivanovics megharapásáért tiltották el tíz meccsre – Chiellini megharapása miatt viszont már a Barcelona feje fájhat.

Mario Balotelli azonban szintén nehéz eset: ő ugyan nem harap, és nincsenek ilyen nagy botrányai, viszont egy összeférhetetlen, viselkedésproblémás, nehezen kezelhető fiú hírében áll, és akkor még finom voltam. Ráadásul a tényleg zseniális Suárezzel ellentétben ő nincs ott a világ legjobb csatárai között – Jamie Carragher, a volt liverpooli védő szerint például Daniel Sturridge, a Liverpool első számú támadója is jobb nála.

Advertisement

Brendan Rodgers vitán felül alkalmas arra, hogy kihozza a maximumot a játékosaiból, de Balotellivel lesz baja rendesen.

Fotó: AP Photo/Gene J. Puskar

Vélemény, hozzászólás?