A másik fekete doboz szerint is szándékosan okozott katasztrófát Lubitz

Illustration for article titled A másik fekete doboz szerint is szándékosan okozott katasztrófát Lubitz

A tegnap előkerült, második fekete doboz adatainak első értékelése szerint is szándékosan pusztította el a repülőgépet a Germanwings légitársaság múlt héten lezuhant utasszállító gépének másodpilótája.

Advertisement

A katasztrófa helyszínén csütörtökön megtalált adathordozó információinak első elemzése alapján megállapítható, hogy “a pilótafülkében tartózkodó pilóta beprogramozta a robotpilótát arra, hogy kezdjen süllyedést 100 láb (30 méteres) magasságig, majd a süllyedés folyamán a pilóta többször is módosította a robotpilóta beállítását annak érdekében, hogy gyorsítsa a süllyedő repülőgép sebességét” – olvasható a BEA (a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal) közleményében.

Ezek után marad a tanulságok levonása, és ez az MTI tegnapi híre szerint már folyamatban van:

A német kormány arra törekszik, hogy levonja a megfelelő következtetéseket a katasztrófából – közölte csütörtökön Berlinben Alexander Dobrindt közlekedési miniszter. Bejelentette, hogy a kormány és a német légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL) szakértőinek részvételével munkacsoportot alakítottak, amely megvizsgálja, hogy szükséges-e változtatni a pilótafülke ajtajára vonatkozó – az 1980-as években történt repülőgép-eltérítések és még inkább a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrorcselekmények után bevezetett – előírásokon és a pilóták foglalkozás-orvosi ellenőrzésének rendszerén.

Advertisement

A munkacsoport számára “nincsenek tabuk”, a munka pedig “nagyon gyors” lesz – mondta Klaus-Peter Siegloch, a BDL elnöke.

A német belügyminiszter, Thomas de Maiziere szerint a schengeni övezeten belüli repülőjáratok utasainak nyilvántartására, azonosítására vonatkozó szabályokon is szigorítani kell. “Tudnunk kell, hogy ténylegesen ki tartózkodik a fedélzeten” a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetben közlekedő utasszállító repülőgépeken – mondta a miniszter a Bild című lapnak, rámutatva, hogy a hatóságok kezdetben nem tudták megállapítani, hogy pontosan ki tartózkodott a lezuhant Germanwings-gépen.

Advertisement

Fotó: AP Images

Vélemény, hozzászólás?