A nap sztorija: K. Róbert exgárdakapitány rémesen utálja a menekülteket

Illustration for article titled A nap sztorija: K. Róbert exgárdakapitány rémesen utálja a menekülteket

De annyira, hogy akár több ezer eurót is képes kisajtolni belőlük. Legalábbis a gyanú szerint.

Advertisement

Oké, egyelőre nem száz százalékig tiszta, hogy mi történt, de annyi ténynek tűnik, hogy az Új Magyar Gárda egykori főkapitányát – egy társával együtt – néhány nappal ezelőtt lekapcsolta a TEK Röszkén, akkor, amikor az illegális bevándorlókat Budapestre utaztatni óhajtó páros éppen megállapodott öt, Szíriából érkező bevándorlóval a szállításukról.

A Napi Gazdaság írja:

A két férfira azután csaptak le, hogy az elfogottak a felderítési igazgatóság látókörébe kerültek, mint akik anyagi ellenszolgáltatás fejében a szerb–magyar határszakaszon érkező bevándorlók országon belüli utazását szervezik. Kiss Róbertet – aki a büntetőeljárás tényét a Facebookon már aznap tudatta – és társát a szegedi rendőrkapitányságra szállították, és jogellenes tartózkodás segítésének elkövetésével gyanúsították meg. Azt egyelőre nem tudni, mekkora összegért végezték a migránsok utaztatását, de a TEK helyszíni felvételei szerint több ezer euróról lehet szó.

Advertisement

A helyzet érdekessége, hogy bár Kiss Róbert fb-s bejegyzései szerint továbbra sem hagyott fel a menekültek és más idegenek iránti utálattal, ez nem zavarta abban, hogy jó pénzért részt vegyen utaztatásukban. Persze az is igaz: komoly ember szét tudja választani az üzletet és az elveket.

A volt gárdakapitány szabadlábon védekezik, a Napi Gazdaság megkereséseire nem reagált.

Vélemény, hozzászólás?