Nem láttam cinikusabb filmet a házasságról. A Holtodiglan remek thriller lett, de nem egyszerű krimi, megoldandó gyilkosággal – David Fincher neve erre garancia volt. Ez egy házassági thriller, ahol az áldozat és a gyilkos is a párkapcsolat. Spoilerek előfordulhatnak.
Sok embernek meglepetést fog okozni a film. Az összes beharangozó ellenére a Gone Girl–ben nem a bűnügyi rejtélyen van a hangsúly, nem azon, hogy eltűnt egy nő, és a nyomozókkal együtt próbáljuk kideríteni mi lett a sorsa – a férje ölhette meg, esetleg valaki más rabolta el. Persze ez is érdekes, de elég hamar választ kapunk rá, sőt, Ben Affleck szerepe a dologban a legelejétől elég egyértelmű. A lényeg a miérten van.
A miértnek két vonulata van. Az egyik szereplő elég szokatlan módját választja céljai elérésének. A célok elég világosak, de hogy pontosan miért akarja őket megvalósítani, arra nem kapunk konkrét választ, inkább csak a film üzenetéből következtethetünk rá.
Ez a kérdés másik fele, hogy mire megy ki a játék. Egy házasság fenntartása kemény munka és sok áldozat. A helyzet iróniája, hogy ez sem garancia egy boldog párkapcsolatra – hiába tűnhet úgy a külvilág számára. De miért érdemes boldognak tűnni, ha közben nem vagyunk azok? Megéri egyáltalán? Ennyit számítana mások, a közvélemény ítélete? És mit lehet tenni? Ez az igazi thriller. David Fincher elég cinikus volt az eddigi filmjeiben, és most is elég keserű szájíz marad a mozi után.
A Holtodiglan persze extrém esetet mutat be, hamar hihetetlenné, itt-ott komikussá válik a történet, de ettől még nagyon komoly kérdést boncolgat egy társadalmi jelenségről. Csak a klasszikus tanmese helyett a karikatúra eszközét használja. A rendező ugyanezt csinálta a Harcosok klubjá-nak álszent anarchistájával, a Hetedik gyilkosával, a Közösségi háló magányos zsenijével, és producerként a House of Cards könyörtelen politikusával. Az összes filmje eltúlzott történet, de épp a túlzás segítségével fedik fel a bennük szereplő, valódi alapokkal rendelkező ellentmondásokat. Finchernél ezeken az ellentmondásokon van a hangsúly.
Kár, hogy a feszes kezdés és lezárás között unalmasra lassult a Holtodiglan is. A színészek sem nyűgöztek le különösebben, mindenki hozta a kötelezőt – Emily Ratajkowskinál ez például a csöcs volt, egyébként megmosolyogtatóan nevetséges a rövidke szerepben, messze ő a leggyengébb. Pedig Fincher általában remek színészekkel dolgozik. Ezek ellenére ajánlani tudom a Gone Girl-t, a néhány kisebb hiányosságért kárpótolnak az erények.
Azért vigyázzatok: az ember egy időre könnyen kiábrándulhat a párkapcsolatokból.