A szerelemlakat-vírus már a magyar hidakat is megfertőzte

Oké, lehet azzal poénkodni, hogy a Lánchídra illik is a lakat, de biztos vagyok benne, hogy Gróf Széchenyi István a fejét csóválná a szörnyű szóvicc, és a még szörnyűbb lakatok láttán.

Advertisement

Ráadásul a fotókat visszanézve valami egészen furát is felfedeztem.

Sokáig nem volt bajom a szerelemlakatokkal, azt hittem, ennek konkrét eredete van, a hagyomány valami velencei vagy párizsi kerítésen kezdődött (Inkei Bence Firenzét írja), és nagyrészt ott is maradt, persze egy-két tök béna utánzós majom próbálkozását leszámítva, de ahogy az Eiffel-toronynak is több tucat alig ismert replikája van, az újabb lakathelyszíneket sem kapták fel soha.

Advertisement

Tévedtem, a szerelemlakat-járvány az egész világot megfertőzte, toplisták és összeállítások vannak a legjobb lakatolóhelyekről, sőt a Lánchíddal együtt már három olyan helyszínről tudunk csak Budapesten – van még az Erzsébet tér és az Erzsébet-kilátó (milyen kár, hogy ezek után nem inkább az Erzsébet hídra mentek!) –, amit összelakatoztak a turisták. Pedig nem is erőltettük meg magunkat, én ezeket a mostaniakat tök véletlenül szúrtam ki a hídon sétálva, úgyhogy tőlem simán lehet, hogy több száz ilyen is van már a városban!

Advertisement

Minél több helyen bukkannak fel a lakatok, annál kevésbé van értelme ennek a hagyománynak, szerintem annál üresebbé és silányabbá válik az egész. Ez is csak egy jellegtelen, az utazás helyétől független, csak az utazás tényéhez kapcsolódó, sőt a nagybetűs Turistautak sablonjaiba kötelezően beletartozó elemmé válik. Mint az, hogy egy szökőkútba érméket kell dobni, vagy hogy minden turistacélpontnál találni ezüsttel lefújt, pénzért mozgó emberi szobrokat, Pisában pedig olyan fényképet kell a ferde toronnyal készíteni, mintha ki akarnánk egyenesíteni. Nézzétek meg, a lenti lakatra már nem is filccel írták fel a monogramokat, hanem jó előre felkészülve szép mívesen belegravíroztatták.

Advertisement

Illustration for article titled A szerelemlakat-vírus már a magyar hidakat is megfertőzte

Mondjuk arra nagyon kíváncsi lennék, hogy mi áll a két lakat – az egyik alig pár napos, a másik 2002-es, csak ez nem látszik – hátterében. Benno vajon 13 évvel később, miután Monikát már dobta, visszajött Sylviával, és pont az előző csajával közös lakata mellé rakta az újat? Valahogy kétségesnek tűnik ez, a régebbi lakat is elég újszerű állapotban van. Lehet, hogy nem is szerelmekről, hanem egyéb szerettekről szólnak a lakatok? Vagy mondjuk a különböző házasságból született, de jó viszonyban lévő gyermekei így állítottak emléket az elhunyt Benno két esküvőjének? Vagy Benno egyszerűen csak viccelt? Megannyi soha meg nem válaszolható kérdés.

Vélemény, hozzászólás?