Most indultak csak be a környezetvédők igazán, pörögnek a Városliget megvédése végett, mint a motolla. Néhány órán belül kaptunk az LMP-től egy ezzel kapcsolatos meghívót hajnali sajtótájékoztatóra, ezt a kis videót meg a Levegő Munkacsoport küldte épp az imént.
Az van, hogy a kormány már nagyon régen bejelentette, múzeumi negyedet hoz létre a ligetben, oda költöztet mindent, amit csak lehetséges – beleértve a Nemzeti Galériát a Várból, a Néprajzi Múzeumot a Kossuth térről és így tovább –, és ettől majd sokkal jobb lesz.
Így első ránézésre nem tűnik szerényebb vállalkozásnak ez, mint a Gyurcsány-féle kormányzati negyed a Nyugati pályaudvarnál. A különbség az, hogy az egyikből nem lett semmi, ebből pedig, ismerve a fiúk elszántságát, szinten fix, hogy lesz.
Ahhoz alaposabban utána kellene néznem – a történtek nyomán hamarosan meg is teszem –, hogy mindez milyen pusztításokkal járhat a környezetre nézve, de szokás szerint máris felemás érzések kavarognak bennem. Például e miatt a videó miatt is. Olyan a hangulata – sokat segít ebben Ráday Mihály szomorú hangja is –, mintha a Városliget egy csodálatos hely lenne, ahol békében és boldogságban pihennek és piknikeznek az emberek nap mint nap, és olyan jól érzik magukat közben, mint sehol az országban.
Ez azonban nyilván nem így van. A liget még mai állapotában – valamicskét javult a hangulata az utóbbi években, de nem eleget – is őrzi Kádár János leheletét és a közvetlen a rendszerváltás utáni idők vurstliszagú rettenetét. A várárok, a csónakázótó, a sörkert, a cirkusz környéke, a Petőfi Csarnok és vidéke mind olyan szegletek, amikre a legkevésbé sem lehet büszke ez a város. Nem mondom, hogy fákat kell kiirtani százasával, de hogy valamit muszáj kezdeni ezzel a zöld szégyenfolttal, azt rám nem jellemző vehemenciával merem állítani.