Akkor olvassátok el Gavra Gábor cikkét az atv.hu-n. A Cinken is mindig jönnek kommentek arról, hogy amit Orbán Viktor 1989. június 16-án mondott, az semmi sem volt, mert akkor már javában ballagtak hazafelé a katonák. Én mondjuk nem így emlékeztem.
De az semmi, hogy én hogyan emlékszem, meg az is kevés, hogy hogyan emlékszik Vágó István tévés személyiség – aki szerint egyenesen Grósz Károly kommunista pártfőtitkár volt az igazi hős. Az viszont már valami, ha valaki rendesen utána is néz a dolgoknak.
Akár helyettem is.
A lényeg: valóban elkezdődött a szovjet csapatok létszámának csökkentése már 1989 tavaszán, de teljes kivonásról akkor még szó sem volt. Az csak 1990 tavaszán, Horn Gyula és Eduard Sevardnadze külügyminiszterek megállapodása alapján került napirendre.
Nem mindegy.
Viszont Gavra azt írja, mégsem Orbán Viktor volt az első, aki ezt a lehető legharciasabban követelte – és aki maga is ilyesféle módon emlékezett például a Bildnek adott interjújában –, hanem Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke. Aki ugyanott és ugyanakkor – mármint az újratemetésen –, de a Fidesz-vezér előtt mondott ilyeneket:
Az első, és a legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország területén. Ezek az eredményei az ő jelenlétüknek, ezek a koporsók! És a megkeseredett mai életünk is! Azért kérjük a világ valamennyi becsületes emberét: közösen segítsük hozzá a Szovjetuniót, hogy minél hamarabb kivonhassa csapatait magyar hazánk területéről.
Nekem ez nem rémlett. Úgy látszik, Orbán Viktor sokkal hangosabban beszélt. Mint mindig.