Az afrikai futball elviselhetetlenül rossz

Illustration for article titled Az afrikai futball elviselhetetlenül rossz

Ne kerteljünk, ezt most már így ideje volt végre kimondani. A döntő rátette a pontot az i-re.

Advertisement

A döntő annyira rossz volt, hogy nemcsak abba kellett hagynom a nézését, hanem este végül el is felejtettem utánanézni, hogy mi lett az eredmény. Most jutott eszembe. Pedig ez volt az úgynevezett álomdöntő, Ghána és Elefántcsontpart játszotta, a két favorit jutott el idáig, mert az elődöntőkre elfogytak a meglepetések és a csalások. Szóval, néhány percig figyelnem kellett, hiszen kíváncsi voltam, de aztán szomorúan elmenekültem, annyira nem történt semmi.

Néha ma is hallani hangokat, hogy Afrikában még játsszák a futballt, van benne lelkesedés, spontaneitás, ügyesség, cselek és trükkök, amik máshol nincsenek. Egyfajta szeretetre méltó szertelenség. Ez hülyeség. Lehet, hogy valaha így volt, de ennek a nyolcvanas évek óta annyi. Az afrikai futballban nincs semmi móka és kacagás. Az afrikai futballban alig vannak gólok és látványosság, unalom van benne, óvatoskodás, fantáziátlanság, durvaság, fura bírók.

Advertisement

Plusz helikopteres tömegoszlatás.

Advertisement

Hogy végül egy olyan 0-0-s döntőt játsszanak sztárcsapatok, amik betetőzéseként még a tizenegyesrúgások is komplett röhejbe torkolljanak. Az afrikai futballnak nincs értelme.

A 2015-ös kiírást egyébként Elefántcsontpart nyerte.

Vélemény, hozzászólás?