Az árvíz nemcsak szopás: horgászkalandok Hároson

Az árvíz nemcsak dráma, szenvedés és a a parton bohóckodó Homokzsák Ferenc. Főleg nem a Dunán, ami nagyrészt völgyben folyik és aránylag kevés helyen fenyeget igazán településeket. Mivel úgyis mindenki a HÉV-vel és a hatos villamossal elérhető partszakaszokon nyüzsög, mi Józseffel a Hárosi öbölbe mentünk.

A Hárosi öblöt szinte senki sem ismeri, pedig hatalmas víz, amit egy remekül kinéző, vadul dzsungeles félsziget választ el a folyótól, és mindezt a város közigazgatási határán belül, egy köpésre a déli autópályhídtól. A szárazföld felőli oldalon Édes Kádárizmus stílusú, apró hobbitelkekból álló kis telep található, a közepén az Élet Központjával, a horgásztanya-büfé-csónakkikötővel.

A főútról lekanyarodva rögtön belebotlunk az első védekező csapatba. Bár először azt képzelem, hogy Wes Anderson-forgatás, igazából sima homokzsákpakolás, amit egyenruhás cserkészek irányítanak, és nagyrészt gimnazisták végeznek. A telep, ha neccesen is, de megúszhatja az elárasztást, itt azért kell mégis zsákfalat emelni, mert egy csatorna folyik bele a Dunába, amin sunyin fel tud jönni a víz.

A horgásztanya előtt is áll egy kisebb csapat egy rakás homokzsák mellett, de kiderül, hogy ők csak a tetoválásaikat meg a borzalmasan nagyfejű, masztiffszerű kutyájukat jöttek jöttek szellőztetni. A füves udvaron vidáman beszélgető embercsoportok sörözgetnek, a csónakkikötő pedig, ami normálisan valahol odalent lebeg egy meredek, kavicsos rézsű alján, most itt van karnyújtásnyira.

Mivel itt normális emberek élnek, nem római parti szállodatulajdonosok, mindenki tisztában van azzal, hogy a folyó azért folyó, hogy néha kiöntsön, a hullámtér meg hullámtér, nem lakóparkalapanyag, így senki sem ideges, inkább a sörével foglakozik.

Az alkoholizáló csoportok között egy vadkacsa totyorászik, meg-megáll és megpróbál cuki fejet vágni. Végre sikerrel jár, és egy megtört pecás kinyit neki egy doboz csalikukoricát és leteszi a földre. A kacsa, mint egy fiatal, kallódó Gera Zoltán, kába tekintettel beledugja a fejét és számára megszűnt a külvilág. Mi bezzeg célirányosan bepakolunk abba a ladikba, ami arra szolgál, hogy ki lehessen evezni vele a parttól húsz méterre lebegő kikötőhöz láncolt csónakokhoz. Egy sima évszázad árvize nem tud kifogni az elszántabb horgászokon!

A célunk az, hogy behatoljunk a félszigetet borító esőerdőbe, találjunk valami sekélyebb, sima aljú részt, ahol majd rengeteg békés, meg agresszíven köcsögösködő békemenetes halat fogunk fogni. Az árvízi, ártéri horgászat a legjobb szórakozás, mert hajóval lehet erdőbe menni és van mire fogni az üres szákot.

Az árvíz az öbölben a legjobb arcát mutatja. Mivel úgy másfél kilométerre lehetünk az élő folyótól, a víz itt ahhoz a sáros áradathoz képest kifejezetten szép átlátszó és nem sodor magával mindenféle uszadékot. Sőt, semmit sem sodor, mivel áll egyhelyben. A szélében rengeteg a halivadék és ránézésre a hektáronként kacsaterméshozam is elérheti az öt tonnát.

Ez az a hely, ahol József webkamerát szerelt fel a csónakkikötőbe, úgyhogy beleintegetünk a kamerába, és nekivágunk.

Átevezünk a fészigethez és indulhat a kaland. Ahol kicsit ritkásabban állnak a parti fák, megpróbálunk áttörni a belső részek felé, ahol József egy rétet sejt a fák között. Kesereves az előrehaladás a rengeteg hatalma uszadékfa miatt, dehát ennek a dzsungelnek pont ez a szexelpilje. Ha nem lennének 6-7 méter hosszú, normálisan a csónak rögzítésére való acél leszúrókaróink, vissza is pattannánk, de így nagy nehezen beszuszakoljuk magukat az első akadályon. Megmérjük a vizet, és hiába vagyunk már bőven bent a szigeten, a myélység négyméteresnél is nagyobb.

Ha élnek a világon uszadékfagyűjtők, mármint a cigányokon kívül, azok most takarják el a szemüket, mert a látvány pornográf. A tisztás vizén tonnaszám lebegnek az ágak és törzsek, az egyikról szürke gém libben fel és olyan hangot ad, mint egy gégemikrofonnal harákoló alkoholista. Az elárasztott erdőkben az szokott a legérdekesebb lenni, hogy a víz emelkedésével a kisebb és lassabb állatok a kiálló növényekre menekülnek, így néhol csigákkal, néhol bogarakkal borított fákat látni. Bár sokat kalandoztam ilyen környezetben, PR-okokkal vagy sajtósokkal borított fát még sohasem láttam, de még nem jártam minden magyar folyó árterében.

Most nem látunk menekültektől nyüzsgő ágakat, talán mert már hosszabb ideje el van árasztva a sziget.

Egy bokrok közötti kis tisztáson beetetünk és próbálkozunk egy kicsit, de még itt is iszonyú mély, majdnem 3 méteres a víz, a fenéken ágdzsungel, kapásunk sincs. Beljebb viszont nem tudunk jutni, mert a szőlőéhez hasonló levelet viselő bokrok áthatolhatatlanul sűrűn nőnek. Kiküzdjük magunkat, vissza az öbölbe, és kit feljebb a nagy sziget melletti kis sziget környékére evezünk át. Itt normális vzállásnbál különsen meredek és magas rézsű a félsziget partja, hátha találunk sekélyebb vizet. Több helyen is megpróbálunk eljutni a partszélig, de a sárá növényzet nem engedi. De legalább be tudunk pillantani a titokzatos belső részek felé, ami rendesen képtelenség lenne. fantasztikusan sűrű, ilyenkor éppen élénkzöld bozót, óriás fák, liánok, kidőlt törzsek odabent, itt bármi megélhet, ami nem ember.

Én normálisan a félsziget Nagy-Duna felőli oldalán szoktam horgászni, ahonnan éjszaka néha félelmetes csörtetéseket-ropogásokat lehet hallani a sűrűből. Mi lehet az? Szarvas? Vaddisznó? Megerőszakolt fibiszes? Vagy kóborkutya-falka? Esetleg a jódolgában a sisnyást járó óriástrafikos?

Megint kievezünk az öbölbe és megnézzük, hogyan készültek fel a közvetlenül parti vikendházak tulajdonosai az áradatra. Hát alaposan. Az egyik verandán teljes életnagyságú kínai agyagkatona vigyáz a magukra hagyott vagyontárgyakra. Balinrablást látunk, megpróbálok rádobni, de a balin inkább elmegy megnézni, hogyan lapátol homokot Bajnai Gordon, úgyhogy kizsilipelünk a partra.

Itt tudjuk meg, hogy közben a telepen járt a polgármester, aki bejelentette, hogy teljes hajózási és horgászati tilalmat rendeltek el, úgyhogy sokáig ez volt az utolsó peca.

Míg a sörömet iszom, a kukoricaproblémával küzdő, szenvedélybeteg kacsát figyelem, aki éppen azt nyilatkozza a Story magaznnak, hogy bocsánatot kérek a rajongóimtól, hogy csalódást okoztam nekik. Dehogy okoztál, én pont ezért szeretlek, suttogom neki, aztán távozunk.

Az árvíz, ha a megfelelő helyről nézzük, remek dolog!