Tegnap végre én is elmentem megnézni a múlt héten felavatott Kossuth-szoborcsoportot az azonos nevű téren. Szily László cseppet sem túlzott, amikor Röstellkedő Magyarokként hivatkozott a csoportra. Sőt!
Tegnap végre én is elmentem megnézni a múlt héten felavatott Kossuth-szoborcsoportot az azonos nevű téren. Szily László cseppet sem túlzott, amikor Röstellkedő Magyarokként hivatkozott a csoportra. Sőt!
El szoktam néha gondolkozni azon, hogy akik nem látják élőben Szily riportjainak témáit, azok esetleg arra juthatnak, hogy kollégám olykor túloz. Nos, nem. Amikor azt írta, hogy az
alkotás az első felelős magyar kormány kilenc tagját ábrázolja abban a pillanatban, amikor a Gigantikus Tanító Néni belép az osztályba, ők meg irulva-pirulva lehajtják le a fejüket, mert nagy volt a hangoskodás, és baromira félnek, hogy az ofő lefújja a kidobósozást, amit a hatodik órában terveztek,
akkor nem túlzott, hanem annyira visszafogott volt, amilyen visszafogottsággal talán nem is lehetne normálisan érvényesülni a személyes hangvételű újságírásban. Hangoskodás? Kidobósozás? Ezek 18 vállát súlyosabb teher nyomja, mint Atlasz hátán az égbolt.
Különösen furcsa látvány mindez hófehér kőből a tágas, napsütötte Kossuth téren. A tavalyi választási hurrában átadott közterek messze legsikerültebbje remek hangulatú hely lett a korábban ott található, szerencsétlen parkolóból, egyszerűen semmi ok a búvalbaszottságra. Nyilván akkor persze, ha átkeltünkben nem gondolkozunk el a komikusan túlméretezett Országházban tengő-lengő sötét alakokon, de Kossuthnak és társainak semmi oka erre, ahogy egy napsütötte délelőttön az állampolgárnak sincs. Én például az átkelés előtt elfogyasztott pisztáciafagylaltra gondoltam.
Vagy csak feszélyezi, hogy egy olyan téren áll, amit róla neveztek el? Ez simán lehet. Én is elég kínosan érezném magam több méter magas kőbálványként az Orosz téren. Viszont a másik nyolc férfit nem Kossuthnak hívták, és ők, ha lehet, még Kossuthnál is balabb lábbal keltek.
Mindenesetre csak annyit szeretnék üzenni a szakállas férfiaknak, hogy – angolosan szólva – cheer up! Ha nem jó a hely, a magyar hatalmat mindig is lázba hozó szoborcsere, az erózió, de legkésőbb a tektonikai folyamatok mindennek véget vetnek majd.
Fotó: Szily László (faszt, MTI)