Annyiszor ösztökéltetek az elmúlt egy évben, hogy néha írjak borokról is, hogy úgy döntöttem, nem kéretem magam tovább. Külön alblog nem lesz, blikkfangos leírásokra se számítsatok, de megnézem akkor, van-e helye valami borosnak ezen a felületen. Oszt majd meglátjuk.
Annyiszor ösztökéltetek az elmúlt egy évben, hogy néha írjak borokról is, hogy úgy döntöttem, nem kéretem magam tovább. Külön alblog nem lesz, blikkfangos leírásokra se számítsatok, de megnézem akkor, van-e helye valami borosnak ezen a felületen. Oszt majd meglátjuk.
Először is jöjjön egy szekszárdi bikavér, méghozzá az Eszterbauer Borászattól. Ez a pince később indult, mint a legismertebbek a borvidéken, viszont amennyire tudom, eléggé megy neki, nemcsak borszaküzletekben lehet hozzáférni a dolgaihoz, bent van csomó hiperben is. A terítéken lévő 2012-es Tüke Bikavért a Lidlben vettem, 2600-2800 környékén, pontosan sajnos nem emlékszem az árára. A palack és a tartalom lefényképezése is elmaradt, az illusztrációt a pince holnapjáról szedtem, biztos nem fognak megharagudni.
Egy szekszárdi bikavér kapcsán-apropóján két dolgot kell elöljáróban elmesélni. Az egyik, hogy bár a blogszféra úgy tartja, nem sok magyar márkát járatott le jobban a történelem, mint ezt, a valóság az, hogy az emberek még mindig veszik a bikavért, mint a cukrot. Különösen az egrit. Csakhogy elsősorban az olcsót és nem annyira jót veszik: csináltunk egyszer egy laikus vaktesztet még indexes koromban, és ha hiszitek, ha nem, szinte mind, amit ezer alatt szedtem össze az áruházakban, borzalmas volt. Nem tudom, most mi a helyzet, de kétlem, hogy sokat javult volna. Pocsék minőség ide, nemzetközi presztízs lenullázása oda, az olcsó bikavérnek mégis maradt valami kultusza itthon. Ahogy például a Szépasszonyvölgynek is.
Hogy hogyan és miért alakult így, nem igazán értem, de azt hallom, hogy mindez tényleg komolyan akadályozza a jobbacska borászatok próbálkozásait a műfajban. Miért adjak két- vagy háromezret valamiért, amit ötszázért is megkaphatok, gondolja állítólag a fogyasztó. Ezzel együtt az utóbbi időben születtek különféle szabályzatok, melyek keretei között többé-kevésbé megtalálhatta a helyét a pocsék, a jó és a szuper bikavér is, mind a két érintett borvidéken. Gondolom, nem kell mondanom, hogy csak Eger és Szekszárd bikázhat Magyarországon.
Szoktak még búslakodni amiatt is szakírók, hogy ennek ellenére sincs igazán megfogalmazva, mi a bikavér, ezért mikor leveszel egyet a polcról, nem sejtheted, mire számíthatsz. Ezzel vitatkoznék. Vagyis inkább úgy mondom, hogy én tudom, mire akarok számítani, hogy mivel szeretnék találkozni a pohárban, és jórészt azzal is találkozom. Tisztában vagyok vele, hogy Egerben – már csak a fent említett szabályzat miatt is – kékfrankosra, Szekszárdon meg kadarkára és kékfrankosra épített vörös házasítást tartalmaz majd az üveg, és ebből következően bizonyára nem túl sűrű, de határozott és kifejezetten száraz borral szembesülhetek.
A bikavér ugyanis mindig száraz. Innentől kezdve az kell, hogy ne legyen savanyú (a sok sav miatt) vagy édes (a sok alkohol miatt). Ilyen jó kis kiegyensúlyozott, elegáns és gyümölcsös vörösborokkal – nemcsak bikavérfronton – gyakran lehet mostanában randevúzni szekszárdi feliratú címkék alatt egyébként is – nekem a kedvenc vöröses borvidékem lett ez –, pláne a kétezer pluszos kategóriában. Ha hozzáveszem, hogy Eszterbaueréktől tán nem is ittam még vacakot soha, érthető, hogy különösebb izgalom nélkül raktam a kosárba ezt a Tükét.
Aztán este kibontottam, és örömmel konstatáltam – örülni mindig kell, ha van minek, a bor nem whiskey vagy lágersör, hanem lutri –, hogy várakozásaim beigazolódtak pozitív alapon. Egy közepesen mélyvörös színű termék ez a bikavér, harmadik életévében elég érett is már, ennek okán bár szőlős gyümölcsössége sem tűnt még el, közben erősen fűszeres lett. Szép száraz és tiszta ízű, a tizennégyes szesz kicsit sem ágaskodik ki belőle, nem savasabb és nem is cseresebb a kelleténél, a korty kerek, jólesik minden tekintetben. Nemcsak bájologni-öblögetni lehet vele, meg is lehet inni őt – az első harmadát, miközben még sül a marha, a másodikat mellé, a harmadik harmadát meg levezetésképpen. Hibátlan versenyző a tízeurós kategóriában.