Az MSZP mindent megtesz, hogy az őrült terv ne válhasson valósággá

Illustration for article titled Az MSZP mindent megtesz, hogy az őrült terv ne válhasson valósággá

Nemzeti italboltok nem lesznek, a szocialisták megmentik Magyarországot, egy füst alatt védve az emberek egészségét is. Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettestől jött a közlemény.

Advertisement

Határozott kijelentést várunk Orbán Viktortól, vagy Varga Mihálytól, hogy nem vezetik be a nemzeti italboltok rendszerét! Az ugyanis nem jelent semmit, hogy a kormány nem tárgyalt erről, mivel az ilyen ügyek eddig sem így dőltek el, hanem Orbán Viktor személyes utasítására.

Az, hogy nemzeti italboltok létrehozása kormányzati berkekben ismét felmerült, arról árulkodik, hogy a kormányfő a trafikok után ismét kereskedők és vendéglátósok tízezreit akarja tönkretenni, hogy megtömhesse saját embereinek a zsebét. Az alkoholos italok 400 milliárdos piacának lenyúlása csaknem 100 ezer kisbolt és vendéglátóhely megszűnését jelenti, és több tízezer ember veszítheti el emiatt a munkahelyét. Mindez a feketekereskedelem erősödését hozza majd, azzal a veszéllyel, hogy zugfőzdék életveszélyes, pancsolt termékei áraszthatják el az országot.

Az MSZP mindent megtesz, hogy ez az őrült terv ne válhasson valósággá, ezért – ha addig nem érkezik érdemi cáfolat – már az első parlamenti naptól minden eszközzel küzdeni fogunk a magyar munkahelyek és a magyar emberek egészségének megvédéséért!

Advertisement

Egyrészt én máris megnyugodtam – ne legyetek izgatottak ti sem –, másrészt viszont sajnálom, hogy a nemzeti kocsmák vonal nekem nem is jutott eszembe.

Vélemény, hozzászólás?