Az MVM-nél diktálhatták, mi legyen 20000 mérnök véleménye Paksról

Illustration for article titled Az MVM-nél diktálhatták, mi legyen 20000 mérnök véleménye Paksról

A Cink birtokába került Word dokumentum tulajdonságai szerint a Magyar Villamos Művek számítógépén írták meg azt a nyilatkozatot, amely pár órával később a Magyar Mérnöki Kamara paksi bővítésről szóló állásfoglalásaként jelent meg a sajtóban. Illúzióid voltak az érdekképviseletek függetlenségéről? Gyorsan engedd el őket.

Advertisement

Az MVMI Informatika Zrt. által üzemeltetett számítógépen fogalmazták meg azt a nyilatkozatot, amelyben a Magyar Mérnöki Kamara egyértelműen kiáll a kormány által a napokban bejelentett 3700 milliárdos atomerőmű-beruházás mellett. A cég honlapján azt írják, ők felelnek az MVM Csoport tagvállalatai számára nyújtott informatikai szolgáltatásokért. A holdingnak a 2013 júliusában alapított MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. is tagja, ők felelnek az új blokkok létesítésének előkészítéséért. Vagyis egy kimondottan MVM-hez köthető gépen szerkesztették a dokumentumot.

Illustration for article titled Az MVM-nél diktálhatták, mi legyen 20000 mérnök véleménye Paksról

Advertisement

A közleményt minden valószínűség szerint Zarándy Pál írta, a nyilatkozat végén az ő neve van feltűntetve nukleáris ügyekért felelős kapcsolattartóként, illetve a Word dokumentum tulajdonságai közt „ZP" monogramú szerző szerepel. Zarándy komoly energetikai szakértő, 1968-tól 2002-ig az ERŐTERV alkalmazásában állt, 1999-től 2006-ig a Magyar Atomfórum Egyesület elnökeként tevékenykedett, 2009 óta a kamara elnöki tanácsadója.

A kamarához közel álló forrásunk azt állítja, a nyilatkozat először az MTI-hez került, csak ezután jutott el a területi és tagozati elnökökhöz, illetve a választmányhoz. Tehát lehetséges, hogy Zarándy egyedül fogalmazta a nyilatkozatot, amelyhez ilyen módon a beruházástól korántsem független, állami tulajdonban lévő MVM-nek is köze van.

Advertisement

A kamara vezetését egyébként több szál fűzi a jelenlegi kormánypárthoz: Barsiné Pataky Etelka elnök korábban Fideszes képviselőként ült az EP-ben, a szervezet hivatalos kiadványát, a Mérnök Újságot pedig a Heti Válasz Kiadó Kft. adja ki.

2012-ben a trafiktörvényről derült ki, hogy a Lázár Jánoshoz köthető Continental Zrt. gépén írták. A fentiek tekintetében legalábbis érdekes, hogy Bayer Zsolt Kuss! című publicisztikájában a nyilatkozatra mint komoly szakértői véleményre hivatkozik. Zarándy Pál a napokban a Hír TV-n nyilatkozott a beruházásról a kamara nevében.

Advertisement

A kamara honlapján egyébként komplett eszmefuttatás van arról, miért fontos az etika a mérnöki pályán. Így fogalmaznak:

A mérnök

  • valamennyi szakmai kapcsolatában őrizze meg a legteljesebb függetlenségét.
  • bízzon meg a más mérnök által végzett szakszerű munkában és ismerje el mások szellemi tulajdonát.
  • szakmai tevékenységében ne befolyásolják azzal ellentétes érdekek

[Kép: Wikipedia, saját]

Vélemény, hozzászólás?