Az óceán másik oldalán takarítanak fel a szökőár után a japánok

Három éve volt a közel húszezer ember életét követelő nagy japán földrengés és szökőár. A víz 20–25 millió tonna törmeléket sodort a nyílt óceánba, ennek egy részét ment Kanadába összeszedni egy 70 fős japán csoport.

Illustration for article titled Az óceán másik oldalán takarítanak fel a szökőár után a japánok

Három éve volt a közel húszezer ember életét követelő nagy japán földrengés és szökőár. A víz 20–25 millió tonna törmeléket sodort a nyílt óceánba, ennek egy részét ment Kanadába összeszedni egy 70 fős japán csoport.

Advertisement

A törmelék lebegő elemeit az Észak-Csendes-óceáni áramlat sodorja át az óceán másik felébe. Tavaly kezdtek el kikötni a 2011. március 11-én elsodort japán tárgyak Észak-Amerikában, köztük épen maradt halászcsónakok és motorbiciklik is. A japán diákokból álló csoport magának fizette az utat, céljuk 10 tonna szemét feltakarítása Uclueletben, az amerikai-kanadai határtól északra fekvő Vancouver-sziget nyugati partján.

Persze nem minden szemét, amit kivet magából a tenger. A holmi egy része értékes kincs vagy emlék. Amit a diákok azonosítani tudnak, azt hazavisznek Japánba és megpróbáják eljuttatni gazdájának vagy hozzátartozóinak.

Advertisement

A törmeléket Kanadába sodró Észak-Csendes-óceáni áramlatról szól egyébként a világ valaha írt egyik legjobb újságcikke, a Moby-Duck, melyben a szerző egy felborult konténerből az óceánba szóródott 28 800 darab gumikacsán, gumihódon, gumibékán és gumiteknősön keresztül ír az óceánról, a gyerekkor kultúrtörténetéről, bogaras kanadaiakról, nagyjából az egész világról.

Forrás: Van City Buzz, via hanzelka-zikmund

Vélemény, hozzászólás?