Az Orosz Konyha és Én

Nagyjából egy hónapja nyílt meg a Babuska étterem az Újlipótban, már öt ismerősöm kedveli Fb-n, de én csak múlt héten tudtam meg, hogy lett egy ilyen. El is rohantam gyorskóstolni nyomban, és most megírom gazdagon, bár a szoljankájukat még nem próbáltam.

Az orosz konyha nagy szerelmem nekem, és csak részben nosztalgiából, ugyanis már akkor is bírtam, amikor még volt Szovjetunió, és én benne éltem. Szinte mindegy volt, hogy menő étterem vagy tálcás étkezde, bármikor és bárhol kész voltam rávetni magamat egy tányér borscsra, egy tisztességes adag pelmenyire – vajjal, ecettel, borssal –, a saslikról már nem is beszélve. Ezt muszáj volt megtanulnom elkészíteni is, profi vagyok.

Előző életemből ez hiányzik a legjobban. Vagyis hiányzott, úgy a 90-es évek második feléig. Ha nem tévedek, akkortájt bukkantak fel ugyanis Budapesten az első orosz fecskék. Oké, az Arany Kaviár régebbi, de oda sokáig esélyünk sem volt bejutni, a pénztárcánk vastagsága/vékonysága miatt. Ugyanez volt a helyzet a Csajkovszkijjal a Hild térnél, bár azt hiszem, oda a pompa miatt akkor is féltem volna asztalt foglalni, ha lett volna miből.

De most akárhogy töröm a fejemet, nem emlékszem, hogy a Béke Szigete volt hamarabb Angyalföldön, vagy a Kis Sün a Podmaniczky utcában. Talán mindegy is, előbbiben egyszer voltunk, és nem is igen működött sokáig, utóbbiba viszont rendszeresen visszajártam, elvitelre is lehetett helyi készítésű pelmenyit kapni – tudjátok, mi az, ugye? –, hazavittem két-három kilót, elvoltunk vele egy darabig.

Azóta már egyik sincs meg természetesen – a Kis Sün helyén nyitott Székelykapu is bezárt, megérdemelte, de ez mellékszál –, és amúgy is eljött közben a Kánaán. Mégpedig az Arbat láncocskának köszönhetően. Koránt sem állítom, hogy mindent szuperül csinálnak – van, ami ijesztően drága náluk, főként úgy, hogy tudom, mennyiért vehették Ungváron, már azt, ami nem Németországból jön –, de hogy pont pelmenyiből bármikor bármennyit be lehet spájzolni, fantasztikus érzés. Plusz a felvágottak, vajak, tejfölök, füstölt halak, savanyú uborkák – és még sorolhatnám.

A következő fejezet az volt, amikor tálcás étkezdét nyitott az Arbat a fóti Corában – épp oda jártunk nagybevásárolni –, ami később átköltözött az István utcába. Na ez az a hely, ami semmiben sem különbözik egy tisztességes kárpátaljai sztolovajától. Sőt jobb is az átlagnál. A levesek közül főként a mindent bele típusú szoljanka szuper, és nagyon menő a hidegkonyha, elsősorban az orosz hússalátával (amit az oroszok Olivier-nek hívnak, a francia szakácsról, aki feltalálta), a szeljodkával (hagymás-olajos hering) és a céklasalátával (miszerint venyigret). Szerintem több százezer forintnyi eledelt elhordtam tőlük az elmúlt években.

Na hát ennek az intézménynek lehet konkurenciája a Babuska. Hogy az lesz-e valóban, egy próba alapján még nem tudhatom. Ami biztos, az, hogy ugyanúgy tálcás, hogy hasonló a szortiment, meg hogy az árak közt sincs komoly eltérés, mindkét helyen meg lehet ebédelni ezer és kétezer forint közötti pénzért. Azért Babuska egyébként, mert tényleg van a tulajdonosok családjában egy orosz nagymama, és tőle is származnak receptek.

Első nekifutásra természetesen borscsot kértem, ami nem óriási, de nem is kicsi, így folytatásul beértem szirnyikivel. Emblematikus cucc mind a kettő, mondanom sem kell. A borscs kicsit vastag volt – lehet, hogy sűrítették, az anyósom is szokta, én nem –, de jó ízű, és egész borsszemek is előfordultak benne. Amit én nagyon szeretek, egyszerűen isteni, amikor elroppan a fogam alatt, és barátságosan csípős fűszeresség színezi a tartalmat.

A szirnyiki túrólepény, amit megint csak nagyon bírok. Kissé könnyebben, omlósabban inkább, mint amilyen volt, de lekvárral és tejföllel – egyszerre, bizony – klasszul csúszott. Annyira, hogy hoztam is belőle a többieknek kóstolót. Azt mondták, hogy szuper volt.

Itt tartunk most. Azt majd később mesélem el, hogy visszajáró vendég lettem-e a Babuskánál. Van rá esély, nyilván.

(Ami kimaradt, mert máshogy lejtett a szöveg: a Lőrinc pap téren is lett egy orosz, a Matrjoska, az feljebb pozicionálja magát, és megállja a helyét a kategóriájában szintén.)

Megj.: a fotót a Babuska facebookjáról szedtem, mert az enyémek vállalhatatlanok lettek.