Hát jó, az a helyzet, hogy valóban olvastam a Sötét Boltok utcáját. De csak azt, és semmi mást a frissiben Nobel-díjassá lett Patrick Modianótól. Ebben a kiadásban, amit itt láttok. Magvető Világkönyvtár. Ungváron vettem antikváriumban, akkor is olvastam, mondjuk húszévesen.
Hát jó, az a helyzet, hogy valóban olvastam a Sötét Boltok utcáját. De csak azt, és semmi mást a frissiben Nobel-díjassá lett Patrick Modianótól. Ebben a kiadásban, amit itt láttok. Magvető Világkönyvtár. Ungváron vettem antikváriumban, akkor is olvastam, mondjuk húszévesen.
Úgyhogy nem sok mindenre emlékszem belőle, csak arra, hogy erős hangulata és ilyen szikár, takarékos stílusa volt neki, amit nagyon bírtam régen. Meg most is bírom az olyat. Patrick Modiano volt a francia Fejes Endre. Na jó, ez túlzás, és csak most találtam ki.
Így kezdődik A Sötét Boltok utcája:
Nem vagyok semmi. Semmi egyéb, mint halvány sziluett az estében egy kávéház teraszán. Vártam, hogy elálljon az eső; épp akkor kezdett zuhogni, amikor Hutte elbúcsúzott tőlem.
Aztán folytatódik, de nem szpojlerezek tovább. Az lesz a legjobb, ha újraolvasom, hiszen úgyis levettem a polcról. Szerintem nézzetek bele ti is – hamarosan nyomdába mennek az újabb kiadások –, bár vele kapcsolatban is az jutott eszembe, amit Lenz halálakor írtam: fogalmam sincs, mennyire működnek ezek a régi regények ennyi idővel a megírásuk után.
Olvassatok mindennap!