Baj az, hogy a magyarok olyan zenét hallgatnak, amilyet hallgatnak?

Nem baj, hiszen mindig is ilyet hallgattak, és mégis élünk. Meg éltünk és élni is fogunk.

Illustration for article titled Baj az, hogy a magyarok olyan zenét hallgatnak, amilyet hallgatnak?

Nem baj, hiszen mindig is ilyet hallgattak, és mégis élünk. Meg éltünk és élni is fogunk.

Advertisement

Bár Majka slampoetryzós riposztja leginkább a stílusa – és nem a tartalma – miatt kapott komolyabb figyelmet, azért még egy kicsit csámcsognék a rozéfröccsön. Az Artisjus két éve elindított, negyedévente jelentkező közösségi slágerlistája ugyanis nemcsak most döbbentett meg sokakat, minden egyes alkalommal hasonló visszhangok kísérik a megjelenését, csak akkor Majka nem lőtt vissza.

Advertisement

Ezekről a YouTube- és Facebook-toplistákról ugyanis rendszerint az derül ki, hogy az ország nagy része olyan zenéket hallgat, amelyeknek közük sincs a rádióban hallhatókhoz, sem a nagy fesztiválok kínálatához, meg úgy egyáltalán, semmihez, amit pop-rockzenének gondolunk. Pedig ez nem a szellemi elkorcsosulás jele, sem pedig azé, hogy végképp ebek harmincadjára jutott az ország, hiszen az égvilágon semmi nem változott. (Most tekintsünk el attól, hogy azt mondják, meg lehet ezeket az adatokat is buherálni.)

Az Artisjus-lista csak abban hozott újat, hogy mérhető az eddig csak egy alternatív valóságban népszerű zenék kedveltsége is. Persze aki életében látott már zenegépet falusi kocsmában, vagy volt valaha rendes esküvői bulin, az olyan nagyon nem csodálkozhat ezen. De vannak még jobb példáim is.

Advertisement

Mi lett volna, ha a kommunisták nem tiltják be a YouTube-ot?

Ha mondjuk jó húsz éve, a kilencvenes évek elején készülhetett volna ugyanilyen slágerlista, vajon ki nyert volna? A Kispál és a Borz? A Bonanza Banzai? Fenéket. De még csak nem is a Republic. A győztes tutira a Csipkés kombiné vagy valami hasonló lakodalmas sláger lett volna.

Advertisement

A nyolcvanas évek végén befutó lakodalmas műfajt soha nem lehetett hallani a rádióban, a legtöbb képviselőjük sosem lépett föl rendes sportcsarnokban, a csomagtartókból árusított kazettákból mégis sokkal többet vásároltak akkoriban, mint bármi másból. A stílus népszerűsítésében úttörő szerepet játszó vajdasági 3+2 együttes első lemezéből nem hivatalos adatok szerint másfél millió ment el, főként Magyarországon – ennyit egyetlen pop/rock lemezből sem adtak el soha. A lakodalmas mellett egyvalaki rúghatott volna labdába: Zámbó Jimmy, akinek a korabeli népszerűségét szintén nem kell ecsetelni.

De menjünk vissza még húsz évet az időben! A hetvenes évek eleje úgy él ma a köztudatban, mint a magyar pop/rock aranykora: LGT, Omega, Illés/Fonográf, Bergendy, később Piramis, Edda stb. Valóban, ezek a zenekarok borzasztó sikeresek is voltak akkor – a harminc éven aluliak körében. De nem ők voltak azok, akik nyolctól nyolcvanig meg tudták szólítani az embereket, hanem az Apostol, Koós János, Korda György, Aradszky László, Máté Péter vagy Kovács Kati (bár ő "a másik oldalon" is elismert volt).

Advertisement

Annak, hogy Nehéz a boldogságtól búcsút venni, meg hogy Azért vannak a jóbarátok, a tökéletes mai megfelelője a Csak te létezel, vagy bármelyik mai "közhelyrap" produkció slágere. Ezek is ugyanúgy érzelmes, melankolikus szerzemények, és ezekkel is nagyon könnyű azonosulni. Ami húsz éve a lakodalmas volt, az most Kis Grofó és Jolly, meg a hasonló cigány mulatós slágerek, még akkor is, ha utóbbiak most kaptak egy ironikus svédcsavart, és azok is hallgatják őket, akik amúgy teljesen más zenéket szeretnek.

"Valójában ez az, ami a magyarok vénájában van: tulajdonképpen ez a mi népzenénk, csak modern megszólalásban, és felbukkantak benne a népdalok, magyar nóta, verbunkos, operett, cigányzene, de ma már a diszkó és rock elemek is" – ezt a lakodalmas rockról mondta két éve Köteles István (Dupla Kávé, Betli Duó), de nem biztos, hogy le kell szűkíteni. Akinek meg jobban tetszik, ugyanez Lovasi András szavaival valahogy úgy szól, hogy "a legtöbb ma is sikeres magyar zenekar közös nevezője a giccs". A lényeg ugyanaz.

Advertisement

Ebből azonban nem következik az, hogy egy ilyen országban, ahol ezek a zenék a legnépszerűbbek, nem létezhet normális popkultúra (értsünk ez alatt bármit is). Jó példa erre, hogy ez negyven-ötven éve is aktuális volt, mégis jó rockélet volt Magyarországon, de vannak külföldi példák is.

Bezzeg külföldön!

A volt Jugoszlávia például a rendszerváltás előtt az egyik legirigyeltebb ország volt itthon: volt tengerük, szabadon utazhattak, és majdnem mindent lehetett kapni náluk, amit Nyugaton, még lemezeket is. A Jugoton rengeteg nyugati lemezt jelentetett meg, jártak hozzájuk angol és amerikai zenekarok koncertezni, és a saját zenei életük is irigylésre méltó volt. Szuper újhullámos és punkzenekarok adhattak ki lemezt, amikor magyar kollégáik százhúsz ember előtt játszottak az egyetemi klubokban.

Advertisement

Mindezek ellenére akár harminc éve, akár most megyünk be egy átlagos kávézóba Belgrádtól Mosztarig, ugyanúgy balkáni turbófolk szól a rádiókból: népzene, modern eszközökkel. A délszláv néplélekhez (ha beszélhetünk ilyenről) ez a zene áll a legközelebb, és kész. Ettől még a nagyvárosi fiatalok csinálhatnak modern, a nemzetközi trendekkel is tisztában lévő popzenét, ahogy csinálnak is. A kettő nem zárja ki egymást.

Mehetünk egy kicsit messzebb: a német pop/rock például igencsak hozzátette a magáét az egyetemes kultúrtörténethez, de a mai napig a legnépszerűbb zenei műfaj német nyelvterületen így is a schlager: osztrák vagy német tévéadókban könnyű belefutni olyan műsorba, amelyben sok-sok középkorú férfi és nő egymásba karolva nótázik vidáman a stúdióban, miközben népies ihletésű, könnyen együtt énekelhető, tapsolásra ingerlő, sramlisnak is nevezhető zene szól. Pedig ott aztán végképp nem perifériáról beszélünk.

Advertisement

Végül ott van Amerika, ahol hallgathatnak a portlandi vagy New York-i hipszterek bármilyen menőséget, az amerikaiak többsége ettől még másra pörög. A fehéreknél a country tölti be ezt a szerepet, a feketéknél mára a lakossági hiphop, a latinóknál meg tudom is én, micsoda, de semmiképpen sem Kanye West vagy a Nickelback.

A mi countrynk és schlagerünk pedig az érzelmes-bús, egyszerű alapigazságokat kimondó dal, legyen az magyar nóta, táncdal vagy éppen hiphop, a lényeg ugyanaz:

Miért nem láthatom, nem értem ezt,
Miért nem foghatom, nem érdemelsz,
Miért nem szólhatok, ha megérkezel,
Hiszen bennem csak Te létezel.

Advertisement

Fotó: Justas Markus

Vélemény, hozzászólás?