Bálint gazda azt mondta, hogy a babbal nem szabad sietni

Illustration for article titled Bálint gazda azt mondta, hogy a babbal nem szabad sietni

Két idősebb forma asszony beszélt erről a buszon. Vannak más Bálint gazdás hírek is.

Advertisement

A babbal konkrétan az a helyzet, hogy ilyen hűvöskés időkben, amilyen most is kibontakozóban van, nem szabad még elvetni. Ha túl mélyre vetitek, azért nem tud kicsírázni, ha nem elég mélyre, akkor megfázik. Jobb várni még egy-két hetet, az a biztos.

Bálint gazdával az is volt még, hogy hétfő délután döntött a bíróság a gázolásos ügyében. Nem ő gázolt, őt gázolták, még 2011 februárjában. Az emlékezetes eset a zebrán történt, Bálint gazda és egy nő a busz takarásából léphetett az autó elé, de a sofőr hibázott, lassabban kellett volna mennie, jobban kellett volna figyelnie. 250 ezer forint pénzbírságra ítélték, de a jogosítványát nem vonták be, enyhítő körülmények miatt. Bálint gazda nem kér kártérítést, de örül, hogy kimondta a bíróság, hogy nem ő volt a hibás. Azt nem is tudtam, milyen kemény volt a sztori, csak most derült ki nekem, hogy napokig kómában volt az idős kertészmérnök, és most is fél gyalogosan közlekedni.

Advertisement

És még egy Bálint gazda, ami még kevésbé vicces. A bulvártévés Józsi barátnak beszélt először arról, hogy hogyan élte túl a koncentrációs tábort. Még mindig érzi a krematórium szagát, azt mondta. Már végzett egyetemistaként szembesült azzal, hogy származása miatt üldözötté vált, írta a Blikk. Munkaszolgálatos volt Erdélyben, Ukrajnában, Lengyelországban, végül koncentrációs táborba került. Akkor már szinte árnyéka volt önmagának. Amikor felszabadították, mindössze 42 kilogramm volt a súlya.

Kemény egy élet, és milyen menő, hogy 95 évesen így tartja magát, és mindent tud például a babról is, amit csak tudni lehet. Bálint gazda > Albert gazda. Jól van na, tudom, hogy nem helyes egy lapon említeni a kettőt, elnézést.

Vélemény, hozzászólás?