A Noé az ateistáknak és a szentfazekaknak sem fog tetszeni. Nem azért, mert egyik oldalnak sem nyal be, hanem mert akkora tévedés, amit régóta lehetett látni elismert amerikai rendezőtől. Kritika.
A Noé az ateistáknak és a szentfazekaknak sem fog tetszeni. Nem azért, mert egyik oldalnak sem nyal be, hanem mert akkora tévedés, amit régóta lehetett látni elismert amerikai rendezőtől. Kritika.
Darren Aronofsky (Pi, Rekviem egy álomért, Fekete hattyú) Noéja már az első pillanattól bűzlik. A nyitó animáció és narráció, ami megpróbálja bemutatni a kiűzetés utáni világ vérvonalát és azt a posztapokaliptikus környezetet, ahol a története játszódik, leginkább az Age of Empires vagy a Civilization bevezető jeleneteire emlékeztetnek. Én egy perc után meg voltam győződve, hogy valami gubanc lehetett a kópiával, itt ülök az IMAX 3D vetítésen, és véletlenül a Noé helyett beraktak egy flúgos ismeretterjesztő filmet a Bibliáról, amiben rendes renderre meg fontokra sem telt. A gyanúm akkor sem csillapodott, amikor a bemutatott világ úgy nézett ki, mint egy kivágott jelenet a Mad Max 2-ből, ahol a szedett-vedett bőrruhába öltözött túlélők gyűjtik a mohát, miközben az összeomló civilizációból menekülő vadászok az életükre törnek. Akkor kicsit megnyugodtam, amikor az egyik gyűjtögető úgy nézett ki, mint Russell Crowe.
Ebben a világban a legfontosabb természeti kincs egy ásvány, amit egy finom ütéssel tűzzé lehet varázsolni. A legnagyobb ellenségek pedig a kőburokban élő bukott angyalok, akik szikláknak maszkírozzák magukat. Kivéve, amikor emberek keverednek a területükre, mert akkor felállnak, és úgy néznek ki, mint egy szikla öt végtaggal. Ezen a kies, nagyjából a Hold felszínére emlékeztető tájon él Noé (Russell Crowe) a feleségével (Jennifer Connelly) és három fiával. Látomások gyötrik a tudás fájáról, a kígyóról és a mindent elárasztó, tömeggyilkos árvízről, úgyhogy amikor vadászok elhajtják őket az otthonuktól, a család elindul megkeresni Matuzsálem nagyapát (Anthony Hopkins), hogy segítsen. A magyar szinkronban folyamatosan bogyókról hadováló nagyapa úgy bekábítózza Noét, hogy rögtön értelmet nyer az összes látomása, és egyből tudja, hogy az ő feladata lesz megmenteni a Föld vadjait, miközben a teremtő áthelyezi a lomtárba az emberiséget. Káin leszármazottja, Tubal-Káin (Ray Winstone, egyértelműen Mickey Rourke-nak maszkírozva) megneszeli a tervet, és szeretne magának és népének jegyet venni a bárkára.
Ez egy sztori. Van benne túlélés, család, harc, konfliktus, nagyívű mondanivaló, sok fantasy, még több erőszak. Amit viszont Aronofsky művel, attól én csak a fejemet vakarom. Van egy ilyen mániám, hogy elviselem, sőt néha imádom, amikor addig csak művészfilmekhez szokott rendezők megpróbálnak valami sokkal grandiózusabbat és értelmetlenebbet készíteni. A halálomig védeni fogom például a Southland Talest, amit Richard Kelly a Donnie Darko után készített, pedig valószínűleg egy komoly filmes társaság mutogatva, röfögve kiröhögne ezért.
A Noé lehetne egy durván ambiciózus, odabaszós fantasy, amivel Aronofsky kiélhetné minden vizuális és történetmesélési mániáját. Ehhez képest a végeredmény minden egyes pontja rossz, rossz, rossz. A képi világa monoton barna és szürke, mintha hamuba forgatott sárt kellene néznünk végig. Az animációk a már 20 éves Jurassic Park mögött kullognak minőségben, a 3D teljesen kihasználatlan a rengeteg kényelmetlen közelkép miatt, az emberek közötti harcokból semmit nem látni a fakó színek és az ötletek nélküli vágás miatt. A történet fordulatai ismerősek lehetnek bárhonnan, és itt most nem a Bibliára gondolok, hanem bármilyen filmre. És amikor egy érdekes pillanat következhetne a láthatáron, akkor azonnal sikerül a földbe állítania.
Ott van például Hám története. Hám, Noé fia tinédzser, küzd a hormonjaival, amik egyenesen felrobbannának akkor, amikor megtudja, hogy a családja lesz az utolsó embercsapat a földön. Apjának ott a felesége. Bátyjának, Sémnek ott van Ila (Emma Watson), a meddő lány, akit tíz éve befogadott a család. Hám viszont asszonyt akar magának, ezért elmerészkedik a közeli gonosz sátorvárosba, ahol a civilizáció már az utolsókat rúgja. Hám kicsit szerencsétlen fiú, a városban megbotlik, és belezuhan egy hullagödörbe. A leplekbe csavart hullák között találkozik egy lánnyal, akit azzal szelídít meg, hogy élelmet ad neki. A lány még egy jelenetig szerepel a filmben, de ez a nevetséges, elbaltázott meet cute (így hívják azt, amikor két fiatal, egymásnak teremtett szereplő valami kacifántos és cuki módon találkozik) lesz a nagy fordulat Hám életében, és erre alapozza a film a későbbi döntéseit. Ismétlem, amiért egy halom hulla mellett növényeket adott egy lánynak, képes szembeszállni majd az apjával is.
Komolyan, a Noé annyira bosszantóan rossz, hogy már energiám sincsen rendesen kritizálni, legszívesebben kilógatnék a Ferenciek terére felhúzott óriásplakátjára egy táblát, hogy NE. Úgymint: ne nézd meg.
Mert egyszerűen nem ad semmit. Akciófilmnek kevés. Drámának ismerős. Bibliaadaptációnak túl laza, újraértelmezésnek túl gyáva. Katasztrófafilmnek dagályos (sajnálom). Színészi teljesítmények bemutatójaként túl általános, látványfilmnek szürke.
Nincs egy pillanata sem, ami tetszett volna. Az, hogy ezt egy olyan érzékeny rendező készítette, aki a tökéletes alakításokkal teli Pankrátort vagy a vizuálisan lenyűgöző Rekviem egy álomértet, teljesen érthetetlen.
Fotó: outnow.ch / Paramount Pictures