Blatter! Természetesen nem mondott le

Illustration for article titled Blatter! Természetesen nem mondott le

23 nap után először jelent meg a nyilvánosság előtt, és annyit mondott, hogy még nem áll készen rá, hogy múzeumba vonuljon.

Advertisement

A 79 éves FIFA-elnök az épülő FIFA-múzeumot tekintette meg, ekkor állt az újságírók elé Zürichben, ahol majd jövőre nyílhat meg a hely. A svájci Blick szerint Blattert az építkezésen dolgozó munkások vastapssal fogadták, ő meg úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna.

Blatter Picassót idézte (“Adjatok múzeumot, és én megtöltöm!”), és minden mondatával arra utalt, hogy korántsincs még vége az ő karrierjének: “Csak azok érthetik meg a jelent és formálhatják a jövőt, akik ismerik a múltat. Más szavakkal: a labda gömbölyű” – bölcselkedett a sváci sportvezető. Majd végül kimondta a lényeget:

Advertisement

Nem mondtam le, hanem a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátottam a mandátumomat.

A FIFA rendkívüli kongresszusát leghamarabb decemberben rendezik, az időpontjáról július 20-án döntenek. Sepp Blatter június 2-án jelentette be, hogy lemond elnöki tisztségéről, de decemberig még tényleg ő az ügyvezető elnök, a kongresszuson pedig bármi lehet.

Advertisement

via MTI, fotó: AP Images

Vélemény, hozzászólás?