Bogdán Ádám a Liverpoolé, de a csapat szurkolói nincsenek elájulva tőle

A kapus július elsejétől a nagy múltú klub játékosa lesz – ez már hivatalos –, egyértelműen a kispadra igazolják, a távozó Brad Jones helyére.

Illustration for article titled Bogdán Ádám a Liverpoolé, de a csapat szurkolói nincsenek elájulva tőle

A kapus július elsejétől a nagy múltú klub játékosa lesz – ez már hivatalos –, egyértelműen a kispadra igazolják, a távozó Brad Jones helyére.

Advertisement

Bogdánról egy hónapja híresztelte a sajtó, hogy Liverpoolba mehet, és ma alá is írta a szerződését. Kozma István után 23 évvel tehát újra lesz magyar a Liverpool felnőttcsapatában – Németh Krisztián és Gulácsi Péter ugyanis csak a tartalékcsapatig jutottak ott.

A magyar kapusra a januári FA-kupameccsen figyelt fel a Liverpool menedzsere, Brendan Rodgers, akkor a Bolton-kapus tényleg szenzációsan védett, nem is kapott gólt az Anfield Roadon. A 27 éves Bogdánt nyilvánvalóan Simon Mignolet mögé hozzák, és – kezdetben legalábbis – meg kell majd elégednie néhány Európa Liga- vagy Ligakupa-meccsel. Az első számú kapus ugyanis a belga lesz, akinek tavaly volt egy nehéz időszaka, ebből azonban sikerült kilábalnia, és fontos pontokat is hozott később.

Advertisement

Januári teljesítménye ellenére a kommentekben és fórumokon megnyilvánuló Liverpool-szurkolók nem túl lelkesek Bogdán érkezése miatt. A legfőbb gondjuk a klub igazoláspolitikájával van, hiszen idén eddig csupa lejáró szerződésú játékost szerződtettek: James Milnert a Manchester Citytől és Danny Ingst a Burnleytől, bár utóbbiért valamennyit kell majd fizetniük, lévén, hogy 23 év alatti játékosról van szó.

Bogdánnak is lejár a szerződése a Boltonnál, ezzel a kritikusok szerint a klub az ambíciók hiányát fedi csak fel – míg a többi sztárklubnál a kispadon is klasszisok ülnek, addig a Liverpool kénytelen megelégedni egy másodosztályú középcsapat kapusával, aki nem jelent majd igazi vetélytársat Mignolet számára. Ráadásul Bogdán alig védett ebben a szezonban, főként a sérülései miatt. A gonoszabbak azt a gólt is emlegetik, amit Bogdán három éve az Everton kapusától, Tim Howardtól kapott.

Érdekes módon a Bolton-szurkolók sincsenek annyira elkeseredve Bogdán távozása miatt: a többségük szerint igazi vonalkapus, aki nem érzi a beadásokat, és lábbal sem elég jó, ráadásul túl magas fizetést is kérne. Nagyobb baj szerintük, hogy a másik kapus, Andy Lonergan is távozik a klubtól, viszont Bogdán állítólagos utóda, a Manchester Unitedtól érkező Ben Amos a szurkolók szerint képes lesz a magyar pótlására.

Advertisement

Nehéz kérdés tehát, hogy tényleg jól jár-e Bogdán ezzel az első látásra szenzációs igazolással: játéklehetősége vélhetően nem sok lesz, fejlődni nehezen fog, és a válogatott szempontjából sem annyira előnyös, hogy nem lesz játékban a legjobbnak tartott magyar kapus. Keresni viszont jobban fog, mint eddig bárhol, és ez sem mellékes szempont.

Vélemény, hozzászólás?