Sir Christopher Lee (1922–2015)

A legendás színész 93 éves volt, vasárnap hunyt el egy londoni kórházban, a nyilvánossággal csak ma tudatták, mi történt. Én csak most olvastam a hírt, és elég nehezen tudom felfogni.

Illustration for article titled Sir Christopher Lee (1922–2015)

A legendás színész 93 éves volt, vasárnap hunyt el egy londoni kórházban, a nyilvánossággal csak ma tudatták, mi történt. Én csak most olvastam a hírt, és elég nehezen tudom felfogni.

Advertisement

Két meghatározó filmsorozat volt az életemben: A gyűrűk ura és a Csillagok háborúja.

A gyűrűk urát, illetve előtte a Babót még az alsós tanító nénim olvasta fel nekünk a rajzórák alatt. Negyedik végére körülbelül odáig jutottunk, hogy Frodó és a gyűrű szövetsége csónakokon indul Lórienből Mordor felé. Miután vége lett a tanévnek, az első dolgom volt kikövetelni a szüleimtől, hogy megvegyék a teljes trilógiát, amit aztán hetekig olvastam, hosszú éjszakákon keresztül. Nehezen, a szöveggel küzdve, gyakran rettegve, de megállás nélkül. A gyűrűk ura még a Harry Potter előtt megszerettette velem az olvasást, sőt az egész fantasy műfajt, amiért azóta is szüntelenül rajongok. Pár évvel a könyv után pedig megérkezett Peter Jackson első gyűrűk urás filmje, a második mozgókép, amit moziban láttam, és a rajongás meg az áhítat csak még mélyebbre ivódott. Számomra A gyűrűk ura maga lett az epikus definíciója.

Advertisement

Az első film pedig – mármint amit moziban láttam – a Baljós árnyak volt. Arra már nem is emlékszem, a Csillagok háborúja iránti rajongásom mikor kezdődött. Mintha mindig is szerettem volna, mintha mindig tudtam volna, hogy mi az a fénykard, a jedi lovag, és mit jelent az Erő – nem azt a midikloriános marhaságot. Viszont akkoriban még a legkevésbé sem izgatott a filmtörténet, meg hogy a régi részek-e a jobbak, vagy az újak, tátott szájjal bámultam az űrcsatákat és fénykardpárbajokat, meg az űrvarázslókat, akik az akaratuk erejével kiemelnek egy vadászgépet a mocsárból.

Christopher Lee mindkét sorozatban játszott. Elbukott, sötét, tragikus karaktereket, gonoszokat, ennek ellenére Dooku gróf és Szarumán ugyanúgy a gyerekkorom hősei voltak, mint Obi-Wan Kenobi és Gandalf. De ehhez az őket megformáló színész is kellett.

Advertisement

Lee rengeteg más filmben is szerepelt, tízszer alakította Drakulát, James Bond-gonoszt is, és volt még megannyi szerepe, amiket nem akarok MTI-közlemény szárazságú bekezdésben sorolni, olvassátok el bármelyik honlapon, a Guardianen például jó összefoglalót írtak. Inkább berakok egy videót, amelyen a 2009-ben lovaggá ütött színész, a mozi aranykorának egyik titánaja – ezt David Cameron mondta róla – metálosított karácsonyi dalokat énekel. Mert Sir Lee egyébként ilyen badass volt.

Kép: Pier Marco Tacca/Getty

Vélemény, hozzászólás?