Búcsú Bajnaitól

Már hetekkel ezelőtt eszembe jutott, hogy kéne írni egy politikusbúcsúztató okoskodást, de mindig közbejött valami. Ma meg a Népszabadság nagycikkelt, látjátok, milyen címmel.

Úgy értem, pontos és lényegbe vágó címmel. Ami nem ment, azt nem lehetett tovább erőltetni. Persze nem most dőlt ez el, hanem még télen-tavasszal, amikor kiderült, hogy az Együtt-PM Bajnai Gordon vezetésével nem lesz meghatározó jelentőségű pártpolitikai fenomén.

A civilszférába visszatérő exminiszterelnök politikai pályafutását négy fejezetre tagolnám:

1. Belép a politikába kormánybiztosként, később miniszter, majd miniszterelnök lesz. Mindez kevesebb, mint négy év alatt zajlik le.
2. Minden balos-liberális entellektüel, akinek herótja van Orbán Viktortól, és nem bízik a széthulló MSZP-ben és szilánkjaiban sem, arra vár, hogy Bajnai Gordon visszatérjen és odacsapjon.
3. 2012 őszén színre lép, az igény volna rá jelenség magasra emeli, de – utólag már látjuk – csak azért, hogy legyen honnan brutálisat zuhannia.
4. 2014 telén elveszíti a baloldal vezető személyiségének szerepéért vívott harcot, és azon mód el is kezd hátrálni. Az utolsó fél-háromnegyed év már arról szól, hogyan lesz belőle ismét civil úgy, hogy az ne fájjon annyira a szegény Együtt-PM-nek.

Ezt még soha nem gondoltam így végig, de most igen: Bajnai Gordon a rekordok embere. Gyorsabban lett belőle miniszterelnök, mint Gyurcsány Ferencből – aki minapi interjújában egyszerre büszkélkedett vele és bánta, hogy neki is csak négy évre volt szüksége, hogy eljusson a legfontosabb székig, ami kevés –, és az első számú reménység szerepéből is sebesebben esett ki bárki másnál. Villámkarrier az egyik, szupergyors deheroizálódás a másik oldalon.

Pedig így ránézésre nem az a rekorder típus, nemde?

Oké, az is igaz, hogy ha Gyurcsány nem bukik, Bajnai soha nem lett volna miniszterelnök. Ez a pozíció nem az ilyen karaktereknek van kitalálva, választásokon nem érzékeny technokraták győznek. Ha nagy-erős párt és erőszakos-szemérmetlen kampány van mögöttük – mint 2002-ben a különben mulya Medgyessy Péter mögött –, akkor talán, de anélkül nem. Ezt épp 2014 történései bizonyították be a legszemléletesebben. Nem is a választások, hanem az a néhány hónap, ez év áprilisa előtt.

Bajnai Gordon nem nyújtott pocsék teljesítményt kormányfőként az alatt az egy év alatt, ami jutott neki. Végrehajtotta-lemenedzselte a programot, amit muszáj volt, hogy az ország ne menjen csődbe. Közben arra figyelt, hogy a hisztéria, ami az ő időszakát megelőző években tetőfokára hágott, csituljon. Végül is teljesítette, amit vállalt.

De ahogyan csinálta, abból világosan látszott, hogy nem politikus. Egy olyan országban, ami úgy van kettészakadva ideológiai és egyéb alapokon, mint Magyarország, nem politikusból nem lesz győztes politikus. Komolyan mondom, végig nem értettem – 2010 nyara és 2012 ősze között; polemizáltunk is e fölött a 444-es Magyari Péterrel gyakran –, hogyan tekinthetik olyan sokan éppen őt a Great White Hope-nak.

Oké, nem volt más, ennyi magyarázatot el tudok képzelni.

Az a 2012. október 23-ai berobbanás aztán kicsit elbizonytalanított. Bár a beszéd döcögős volt, és minden átütő erő hiányzott belőle, ám az utána kijött első közvélemény-kutatások eredményeire felkaptam a fejemet. Sokáig mégsem kellett pislognom, az út onnan már lefelé vezetett. Többnyire értelmes megszólalások jöttek – amelyek nélkülöztek minden erőt és energiát. Valamint egyeztetések és megbeszélések a baloldalon – amelyek végül oda vezettek, hogy ma parlamenti frakciója sincs az Együtt-PM-nek. Aztán felkerült a hab a tortára: a három rivális balos közül Bajnai Gordon pártja szerepelt a leggyengébben az európai parlamenti választásokon.

Az egykori miniszterelnök utolsó nagy pillanatai ellenzéki politikusként a tavaszi reklámszpotok voltak. Azok legalább jól sikerültek, volt bennük kraft.

Úgyhogy ennek vége, tényleg. Csúnya nem volt – és különösebben szép sem. Mint szinte minden politikusi pálya. Ennyi fért bele, ennyi idő alatt. Ilyenkor merül fel: lehet, hogy politikusnak lenni szakma mégiscsak? Ezt azért nem szívesen hinném el.

Hogy ezzel a pártnak is befellegzett-e, még nem tudjuk. Nem is biztos, hogy olyan fontos ez. Na mindegy: nem lesz könnyű dolga Szigetvári Viktornak, az fix.