De jó, hogy nem így fejezték be a Breaking Badet!

Nemsokára megjelenik a Breaking Bad ötödik évada DVD-n, most kikerült a netre az egy alternatív befejezés, amitől valószínűleg az egész világ kiakadt volna.

Advertisement

Persze, hogy vicc az egész, de legalább hivatalosan készített vicc. Akik nem kenik-vágják az amerikai sorozattörténelmet, azoknak elmondom, hogy Bryan Cranston játszotta az apukát a Malcolm In The Middle című sorozatban (és az idegesítő fogorvos Tim Whatley-t is a Seinfeldben, de ez most tökmindegy), és ebben az alternatív befejezésben hirtelen felébred a Heisenberg-álmából és a Malcolmbeli felesége mellett találja magát az ágyban. A Breaking Bad rajongói egy csomószor tréfálkoztak azzal, hogy biztos úgy lesz vége majd a sorozatnak, hogy Walter White tanúvédelmi programba kerül és ezzel elkezdődik a Malcolm In The Middle, hát tessék.

Oké, ezt még lehet tudni, ha követted Cranston karrierjét eddig, de azt annyira nem, hogy ezzel a Newhart című sorozat befejezésével is próbálnak viccelődni, annak ugyanis úgy lett vége, hogy a főszereplő felébred és kiderül, hogy az egészet csak az előző tévésorozatának karaktere álmodta. Mintha az Életképeknek azzal lenne vége, hogy az egész Mágenheim doktor úr lázálma lett volna.

Advertisement

Itt a Newhart befejezése, tök ugyanezzel viccelt most Bryan Cranston is:

[Deadline]

Vélemény, hozzászólás?