Olyan vehemenciával ugrott neki Tamás Gáspár Miklós – tudjátok, kedvenc publicistáim egyike – Spiró Györgynek a hvg.hu-n, hogy szinte megijedtem. És a szerző nem is csak a konkrét magyaríróról szedi le a keresztviszet a kis krokiban. Még az interjút is muszáj volt elolvasnom!
Tényleg, nemcsak a célszemély kap, hullik a forgács is ezerrel. Ilyeneket mond TGM:
Már régóta szkeptikusan nézem a MAGYARÍRÓ nevű entitás kulturális és politikai szereplését. Ennek az entitásnak a tekintélye teljességgel megalapozatlan. Az 1980-as években hat hónap alatt több jelentős irodalmi mű jelent meg, mint a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban összesen.
Meg:
A MAGYARÍRÓ még azt se vette észre, hogy az ún. szépirodalom ma épp oly jelentéktelen, mint a XVII. században – mondjon valaki nagy francia novellistát a XXI. század elejéről! –, ez nem az a korszak, amelyben a fikció meg az ún. líra, amelyeket Magyarországon még mindig a legprimitívebb élményesztétika és formabravúr-kultusz közhelyeivel szokás a „szépre szomjazó" tanárnők és kietlen életű rendezvénylátogatók jobbra érdemes torkán lenyomni a bárzsingba, bárminő érdekességgel rendelkezhetik.
Szegény magyarírók, szegény francia novellisták, szegény szépre szomjazó tanárnők.
De mit követett el szegény Spiró, kérdezhetitek? Azt, hogy adott egy nagyinterjút az újságnak, amiben sok érdekes mellett mondott néhány égbekiáltóságot is. Pl. azt, hogy a rendszerváltás cakkpakk le volt zsírozva a nagyhatalmak által, és semmi közünk sem volt hozzá. Erre utalt amúgy a tegnap reggel megjelent szöveg címe is, és emiatt akkor el sem olvastam. Én sem szeretem ezt a megközelítést, túlontúl nyavalygós, konteós, tényleg Bogár László-i.
Meg az is fájt még TGM-nek, hogy az író itt-ott megdicsérte a lengyeleket. Akik szerinte ostobák a végtelenségig, és már megint hülyéket ültettek önnönmaguk nyakába.
A lényeg, hogy ezek után át kellett rágnom magamat az interjún is – szórakoztatnak ezek az értelmiségi belharciaskodások olykor –, és bár tényleg tele van közhelyekkel, brutális leegyszerűsítésekkel és furcsa feltételezésekkel, annyir nem is gyalázatos. Olvastam sokkal rosszabbat is. Ez az orbáni államról szóló rész például kimondottan érdekes:
Szó sincs erős államról. Az állam nálunk nem teljesíti az alapvető funkcióit. Csodálatos iskolarendszert kellene működtetnie, remek egészségügyi, igazságos szociális rendszert stb. Ez a nemzetállam feladata. A modern polgári állam ezért jött létre. A magyar állam mindezt nem tudja biztosítani, tehát gyenge. Lehet, hogy bizonyos területekre az állami bürokrácia erőszakosan benyomul, és itt-ott átmenetileg el is ér valami javulást, de mindezzel inkább rombolja az államiságot, semmint építi. Én az erős, modern államnak lennék a híve, ami nem etatizmus. A hálózatelméletből tudjuk, hogy vannak erős és gyenge hálózatok. Az erős olyan, mint az internet, nagyon sok kicsi központja van, és ezek sok szállal kapcsolódnak egymáshoz. Ha megsérül egy eleme, a többi át tudja venni a funkcióit. Ilyesmi az emberi agy is. És ilyen a működő demokrácia. A gyenge hálózatban egyetlen központ van, amelynek a csápjai elérnek mindenüvé, de a végpontok között nincsenek kapcsolatok. Ez gyenge rendszer, mert ha a középpontja sérül, összeomlik, és káoszt hagy maga után.
Hogy miért szemlézem mindezt? Nem is tudom, igazából érdek nélkül tetszik. Ahogy TGM lerendez valakit, annak még mindig stílusa van, a gólerős hosszútávfutó ellenére. Ez pedig mégiscsak valami ebben a stílustalan hőbörgéssel megátkozott korban!
De közben ne feledjétek: az igazság csarnokában minden oszlop csak hajlékony nyírfa!