Eladta a CBA elnöke a repülőgépnél drágább autóját

Illustration for article titled Eladta a CBA elnöke a repülőgépnél drágább autóját

De az interjúben a Tesco magánrepülőgépet vásárló vezetőit ekézte. Ja, és azzal kérkedett, hogy ő lobbizta ki a vasárnapi zárvatartást.

Eladtam, mert nem tudtam kihasználni.

Ezt mondja Baldauf László arról a 887 lóerős, hibrid középmotoros Porche 918-as autóról, aminek a létezéséről először a Cink számolt be annak idején egy neten megosztott fotó alapján.

Advertisement

Érdekes dolog, hogy egy ilyen autót hogyan lehetne kihasználni. Mi számítana jó kihasználtságnak? Ha le tudta volna vele gyorsulni a Fidesz összes üzleti partnerének az elnök-vezérigazgatóit? Ha heti átlagban legalább 3,4 maca fordulna meg az anyósülésen? Ha napi 3-nál több vendéglátóhely elé sikerül vele úgy beparkolni, hogy mindenki lássa?

Advertisement

Bármi legyen is a mérce, Baldauf sajnos alatta maradt – derült ki a Heti Válasz interjújából. A Tesco menedzsmentjének viszont akkorát pörkölt oda, hogy nem lennék most a brit konkurencia helyében.

Mindig ez a vége, ha a vezetőség ellenőrizetlenül herdálja a pénzt – kommentálta a brit cég botrányát, miszerint 5 luxuskisgépből álló flottát tartottak fenn a menedzsment röptetésére.

Advertisement

Na látja, azért nem veszek repülőgépet, mert nem akarok a Tesco sorsára jutni! – vágja ki Baldauf.

Pedig az autója – igaz, ő saját pénzéből vette – egyáltalán nem olyan összemérhetetlenül kisebb beszerzés, mint egy magángép. Sőt. A Tesco-flotta egyik tagja egy Cessna Citation márkájú gép volt. És ilyenből használt, de jó állapotú példányokat simán kapni a Porsche egymillió dollár körüli áráért. Íme egy link hozzá.

Advertisement

Illustration for article titled Eladta a CBA elnöke a repülőgépnél drágább autóját

Az interjúban Baldauf eljátsssza azt a történelmi sc-fi szituációt, hogy mi lett volna, ha az ötvenes években Rákosi Mátyás nem államosít mindent, hanem meghagy egy lojális kapitalista réteget, akik olyanokat nyilatkoznak a vezetőről, hogy

Többször kinyilvánítottam már, hogy Orbán Viktort a XXI. század legnagyobb magyar politikusának tartom. Az utókor majd visszaigazolja a véleményemet.

Advertisement

Vasárnapi nyitvatartás ügyben Baldauf finom célzással utal rá, hogy benne volt a keze a dologban. Amikor ugyanis azt indokolja, miért nincs jóbana Cooppal, miközben szavakban a magyar tulajdonú láncok támogatója, ezt pöttyinti el:

Még a vasárnapi nyitvatartás korlátozása érdekében is nehezen tudtunk összefogni.

Advertisement

További érdekesebb elemek az interjúból:

  1. Mégsem fognak Nyugat-Európában gourmet bolthálózattal terjeszkedni. (Elemi meglepetés!)
  2. Tényleg bizniszeltek Oroszországban Kiss Szilárddal, akinek kiválóak az orosz kapcsolatai.
  3. Attól, hogy valakinek offshore cége van, még nem biztos, hogy bűnöző. (Mert az ő üzleti partnerének, Valencsik Csabának is van.)
  4. Azért kell vasárnapi zárvatartás, mert Baldauf szíve megesett a vasárnap dolgoztatott munkavállalókon. A családi bolt nyitvatartása azért más, mert ők eldönthetik, hogy kinyitnak-e.
  5. A Spar benzinkútboltjaiba kutya sem fog járni, csak az impulz vásárlók.
  6. Nem azért nevezik át Prímára a CBA Prímákat, mert a CBA név nem csengett elég jól, hanem hogy ne keverjék össze a vásárlók a sima CBA-kkal.

Vélemény, hozzászólás?