Magas élet a patakparton: az új dili az inváziósrák-fogó buli. Te tudtad, hogy a magyar folyókat és patakokat suttyomban amerikai és ázsiai bevándorló rákok inváziója lepte el? Nagy, ollós, tengerirák-finomságú rákoké! Amiket legálisan kifoghatsz és megehetsz.
Magas élet a patakparton: az új dili az inváziósrák-fogó buli. Te tudtad, hogy a magyar folyókat és patakokat suttyomban amerikai és ázsiai bevándorló rákok inváziója lepte el? Nagy, ollós, tengerirák-finomságú rákoké! Amiket legálisan kifoghatsz és megehetsz.
Mi nem tudtuk elképzelni, ezért nacionalista-irredenta-horthysta büntetőexpedíciót szerveztünk. Az eredmény: a helyzet tényleg drámai.
Mindenütt ott vannak, a Dunába folyó legkisebb patakban is. Kínaiak és észak-amerikaiak, ollósrák- és tarisznyaformájúak, lángvörösek, gyapjasak és foltosak. A három hazai ollós rákfajnak, a kecske-, a folyami- és a köviráknak meg szinte már annyi.
Csiro barátunk és ladiktulajdonos társunk, civilben Csömör alpolgármestere nagyon ért a zoo-nacionalizmus felszításához. Annyit beszélt a magyar vízfolyásokat elfoglaló Idegenekről, hogy kitaláltuk: elmegyünk a Budapesttől nem messze a Dunába torkolló X. patakra, és a saját hálónkkal teszteljük le, tényleg annyira súlyos-e a rákhelyzet, amennyire egyes híradásokból kitűnik.
És mivel ezek az Idegenek véletlenül olyanok, mint egy-egy kis homár vagy tengeri tarisznyarák, és ennek megfelelően finomak is, kitaláltuk, hogy ha tényleg fogunk valamit, egyból meg is főzzük, ott a parton. Amit legálisan megtehetünk, hiszen az inváziós fajokat nem védi a törvény. Sőt, a halászati törvény teljes átszabása óta állami horgászjegy birtokában bármilyen, horgászkezelésbe nem tartozó vízen – a rákgyanús patakok többsége ilyen – legálisan kifoghatunk és hazavihetünk bármilyen inváziós vízi állatot, legyen az hal vagy rákféle.
Ha sikeres lesz a túra, meg is alapíthatjuk az invázióslény-evő mozgalmat, a "Fald fel őket, mielőtt ők falnak fel téged!" szlogennel.
Remekül kitaláltuk az egészet. A rákok közismerten vonzódnak a dögökhöz, és minden szagos-véres húsféléhez, úgyhogy bevetünk két, egyenként egy négyzetméteres csalihalfogó hálót, amikbe véres májat rakunk. Emellett egy horgászbottal leteszteljük, halfronton hogy áll az "inváziós vs hazai" csata.
Büszkén mondhatom, hogy én voltam a Fény utcai piac első olyan vásárlója, aki azzal lépett oda egymás után a hentesekhez, hogy akad-e valakinél jól megbüdösösött húsféle. A legtöbb nem volt őszinte, fél óra múlva mégis 40 százalékkal boldogabban, két disznómáj, egy kiló csirkemáj és vagy három kiló, félig megrohadt disznócsont társaságában hagytam el a helyszínt.
Én voltam az expedíció szakácsa. Bár Csiro több tonna rákot ígért, nekem valami azt súgta, hogy egy-két darabnak is örülhetünk, mint egyszeri KDNP-s az igazgatótanácsi tagságnak. Nagy fogással számolva elég lett volna egy háromláb meg egy bogrács, hogy a rengeteg rákot egyszerűen megfőzzük vízben pár perc alatt. De én a biztonság kedvéért beraktam a csomagba egy nagy fej hagymát, egy doboz kókusztejet és egy doboz currypasztát, és csináltam gyorsan egy friss őrült fűszerkeveréket csiliből, szerecsendió-virágból és mustármagból, arra gondolva, hogy ha mégis kicsi lenne a fogás, összedobhassak egy villámcurryt.
Péterrel együtt mentünk a helyszínre, Csiróval az X. patak egyik hídjánál találkoztunk. Szegény X. itt két szigorú, párhuzamos gát között folyik, de a hídról is láttuk, hogy nyüzsög benne az élet. Én persze homár méretű rákokat hallucináltam bele.
A száraszság miatt elég kicsi volt a víz, és annyira felnőtt a növényzet, hogy a hálók bevetése is problémásnak tűnt. Péter ezért gatyára vetkőzve bemászott a patakba, hogy kitisztítson három foltot, ahová be tudjuk ereszteni a hálóinkat és a horgászfelszerelésünket. A fenékről feltépett sűrű növénykötegeket kidobálta a partra. Valami mintha mozgott volna a hínár-moszat gombolyagban. És máris meglettek az első zsákmányállataink! Ha nem is szép araszos, de csinos, 8-10 centis, foltos potrohú cifrarákoknak bizonyultak.
A cifrarák amerikai inváziós betolakodó, Csiro előzetes információi szerint erre számíthattunk leginkább, voltak ugyanis olyan hírei, hogy egyes hazai Duna-szakaszokon már ez vált a domináns fajjá. (Az amcsi intruderek nem megölik az őslakókat, nem is az a probléma, hogy a táplálékot falnák fel előlük, hanem egy olyan gombabetegséget hoztak magukkal, ami őket nem különösebben zavarja, de a bennszülötteket kinyírja.)
Igazából még egyikünk sem rákászott célzottan, csak reménykedtünk benne, hogy a büdös hússal csalizott kishalfogó háló alkalmas erre a célra. A vízbe engedtük a halálcsapdákat, és vártunk. De a rákok nem jelentkeztek. Még szerencse, hogy rögtön az elején sikerült megfogni azt a párat, mert a hit legalább megvolt bennünk.
Péter elhozta a kerti tavacskájához vett, hosszú nyelű, merítőszákszerű hálóját is. Csiro egy idő múlva ezzel kezdte el kapargatni a patak fenekét, aztán a szák tartalmát a fűbe borítva nézegette, mi a zsákmány. Ez bizonyult a nyerő módszernek, mert miközben a nagy hálókat mindig üresen húztuk ki, a szákkal kiszedett dzsindzsában szinte minden húzásra találtunk 1-2 ollós rákot és pár apró, izgalmas halacskát. Az egyik kis nyomoroncot Csiro inváziós amurgébként azonosította. Nagyon remélem, hogy tényleg az volt, mert eddigre annyira jó kedvünk támadt, hogy hirtelen ötlettől vezetve kipróbáltam, milyen az amurgébivadék-szasimi. Irtó finom, a nyers gébhúsnak az enyhe halaroma mellett finoman fűszeres stichje van!
A gyűjtögetés-pákászkodás óriási buli, nemsokára megkóstoltam életem első vadhagymáját is, ami nemcsak szép, de annyira finom is. Miután befaltuk, Csiro megjegyezte, hogy a vadhagymafélék nem kis része mérgező, de ez mázlinkra nem volt az.
A kis hálóval a rákok és amurgébek mellett egy egészen szép, majdnem tenyérnyi inváziós ezüstkárászt is sikerült fogni, aztán meglett az első – és mint utóbb kiderült, egyetlen – nagyhálóval+májjal fogott cifrarákunk is. Sőt Csiro kibányászott egy tüskés pikót is, amitől nagyobb izgalomba jöttünk, mint Lázár János az állami pénzen rendelt gyémántporos masszázstól.
Este tízig hajtottuk a betolakodókat, amitől irtózatosan megéheztünk, úgyhogy eljött az élvezkedés ideje. Megvizsgáltuk a zskmányt. Volt talán tíz, nem túl nagy rákunk, meg pár halunk. A rákok között csak egy darab őshonos nemcifra akadt – talán kecskerák, abban nem voltunk egészen biztosak, de azért elengedtük –, ami elég ijesztő adat akkor is, ha ez minden, csak nem reprezentatív minta. Ekkora mennyiségnél nem is volt kérdés, hogy curry lesz a menü. Péter hozott egy tábori serpenyőt, amivel Grönlandot és Lappföldet is megjárta már, meg egy nagy csokor vegyes zöldfűszert a kertjéből.
Felvágtam a hagymát és a zöldfűszereket, aztán rájöttem, hogy elfelejtettem vajat hozni, amiben a hagymát sütöttük volna. Csirónak hálistennek eszébe jutott, hogy van a kocsijában két doboz szardínia, így lett olajunk, és a kaja elkezdett igazi szmókerkonyhai fogássá alakulni. Főleg, hogy az első adag szardíniaolaj beleöntése után a serpenyő egész tartalma látványos módon lángra kapott.
Fél óra múlva olyat ettünk, mint egy jó ázsiai étteremben, de saját fogásból. Fantasztikus érzés befalni a rohadék betolkodókat!
Különös tekintettel arra, hogy a cifrarák húsa a homárénál, sőt a garnéláénál is puhább, pont olyan minőségű, mint egy igazán jó tengeri ráké.
Most az a tervünk, hogy szerzünk egy rendes dróthálós rákcsapdát, és a legközelebbi expedíción megpróbálunk kizárólag abból főzni, amit helyben fogunk és gyűjtögetünk.
Ha van kedved csatlakozni az inváziósevő mozgalomhoz, akkor ne habozz, hanem csatlakozz, aztán írd meg ide, hogy mit sikerült elkapni és megenni.