​Eltussolt botrány állhat Vaszilyék kirúgása mögött

Illustration for article titled ​Eltussolt botrány állhat Vaszilyék kirúgása mögött

Nem az Origo-főszerkesztő kirúgása utáni vizsgálatba buktak bele a Telekom topmenedzserei. A HVG szerint legalábbis történt valami konkrét és nagy botrány, amit egyelőre titkol a cég.

Advertisement

Pataki Róbert telekomos üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettes, Pukler Gábor innovációs és üzletfejlesztési igazgató, illetve Vaszily Miklós, az Origo Zrt. vezérigazgatója egy pénteki napon távoztak közös megegyezéssel. Ezt – mármint a közös megegyezést – természetesen senki sem hitte el egy pillanatra sem, hiszen az iparágban köztudott volt, hogy a három topmenedzser komoly projekteken dolgozott, és mindenféle bejelentésekre készült.

Advertisement

A HVG friss cikke szerint igazából kirúgták őket, méghozzá hirtelen, és olyan körülmények között, amik valami nagyobb, leplezett botrányra utalnak.

A menedzsereket a lap szerint biztonsági őrök kísérték ki az épületből, közvetlenül azután, hogy közölték velük a hírt. Úgy, hogy a hozzáférésüket is rögtön megvonták a céges rendszerhez, és a leírás alapján majdhogynem szó szerint kihajították őket a székházból.

Advertisement

A HVG név nélkül megjegyzi, Vaszily két origós munkatársát is hasonlóan tették lapátra. A Cink úgy tudja, ők Kirády Attila kreatív igazgató és Bíró Anikó gazdasági igazgató lehettek.

Vélemény, hozzászólás?