Ezzel a többes szám első személlyel magamat is megleptem egy kicsit, de mindegy. Szóval, a Liverpool–Ludogorec Bajnokok Ligája-meccset figyelem, és nagyon tetszik, amit egy félidő alatt láttam. Nyilván nem az angolok, hanem a bolgárok mutatványairól beszélek.
Kb. két perc után jutott eszembe először, hogy milyen furcsa, amit látok. Mármint az, hogy a Ludogorec nem sündisznózik meg buszozik, hanem futballozhatnékja van. Először is futnak a játékosai, mint a nyúl, másodszor megcsinálják a cselt, harmadszor rengetegszer játsszák meg a labdát első szándékból. Annyira szép, hogy nem félnek.
Ez lenne a lényeg, nem? Gyorsnak lenni és akarni. Ez az a kettő, amiben talán nem annyira nagy kunszt közel kerülni a nagyokhoz. És ez a kettő az is, ami a magyar futballnak nem megy, nem is tudom, talán már negyven éve, de legalább harminc.
Persze az is lehet, hogy ennek a meccsnek – félidőben 0-0 – is közte öt lesz a vége, de hát épp arról beszélek, hogy nem ez a fontos. Na mindegy, nézem tovább, és szurkolok.
Ja igen: a Ludogorec az a csapat, amely úgy nyerte tizenegyesekkel az utolsó selejtezőjét a román Steaua ellen, hogy mezőnyjátékos állt a kapuban, és védett. Hogy hogy építettek ebből a klubból ilyen klubot, arról már télen írt egy szép cikket az Origo, olvassátok majd el.
Update: 2-1 lett a vége, de milyen utolsó tizenöt perccel! Azt hiszem, szóról szóra stimmel, amit tehát még a két félidő közt a szünetben írtam. Még akkor is, ha mafla tizenegyessel buktak aztán a bolgárok. Az a 91. perces egyenlítő gól mindent megért.
Fotó: Clive Brunskill/Getty