Éppen ma 20 éves minden idők legjobb szitkomja, vagyis a Jóbarátok

Illustration for article titled Éppen ma 20 éves minden idők legjobb szitkomja, vagyis a Jóbarátok

Nem vicc, 1994. szeptember 22-én mutatták be Amerikában az első évad első részét. Ide, Magyarországra két évvel később érkezett meg a sorozat. Nem hiszem, hogy sok olyan ember lenne mondjuk a hazánkban, aki még soha nem találkozott ezekkel a jóbarátokkal.

Advertisement

Hiszen még én is találkoztam velük, nagyon-nagyon sokszor!

Most nem jut eszembe, melyik poszt alatt jegyezte meg valamelyik kommentelő – talán a Csehszlovák Kém volt, de erre sem mernék megesküdni –, hogy szerinte számomra a sorozatok még az Onedin családot és a Rabszolgasorsot jelentik. Ebben majdnem igaza is volt, tényleg az Onedinek lehettek az utolsók, akiket rendszeresen néztem a tévében, viszont Sandokanról meg Isauráról már lemondtam. Később szinte minden másról, ami tévé, mostanában már jégkorong-közvetítéseket sem nagyon nézek – azaz csak ritkán.

Advertisement

Úgyhogy az az új típusú sorozatláz, ami talán a 90-es évek elejétől-közepétől ütötte fel a fejét a demokratikus világban, engem teljesen hidegen hagyott. Egyetlen részt sem láttam pl. a 24-ből vagy a Wire-ból – ezzel nem büszkélkedek, csak tényt közlök –, sőt már a Twin Peaksből sem, mindig mondom, párhuzamos világokban létezünk. Annyi változás történt éppen nemrég, hogy megnéztem a Broen/Bront, és tetszett.

Advertisement

Viszont a Jóbarátokat akkor sem tudtam volna elkerülni, ha nagyon akartam volna. (Nem akartam.) A Jóbarátok ott vannak mindenütt, így például az időközben felnőtt gyerekek gyűjteményében is, és nem hiszem, hogy lenne olyan hét akár még napjainkban is, hogy ne hallanám meg a nappaliból vagy valamelyikük szobájából David Schwimmer vagy Sinkovits Vitay András, illetve Jennifer Aniston vagy Kökényessy Ági hangját.

Képzeljétek el, olyan is előfordult – nem is egyszer – az elmúlt másfél évtizedben, hogy én is így leültem, elhelyezkedtem, és aztán azt vettem észre, hogy nevetek a poénokon!

Advertisement

Az tuti, hogy még úgy sem láttam minden egyes részt, hogy a családom többi tagja mind a tíz évadot elfogyasztotta már vagy ötször, de ez sem baj, így legalább mindig frissnek és üdének tűnnek a poénok. És hát a legtöbbször azok is.

Na de hogy húsz év eltelt az indulás óta?! Hogy rohan az idő!

Ja, a címbe csak úgy nagyotmondásból írtam, hogy ez minden idők legjobb szitkomja. Ezt én nem tudhatom – mondjuk az IMDB-n 9,0-n áll, elképesztő –, ezt csak ti tudhatjátok.

Vélemény, hozzászólás?