Valamit alaposan elbénáztunk a Cink történetének első pénzdíjas akciójával, az Érkezés videópályázattal.
Ha nem hallottál volna róla, egymillió forintos díjalappal írtunk ki nyílt versenyt maximum 30 másodperces, tetszes szerinti műfajú mozgóképeknek. Vagyis indulhatott a szépen bevilágított filmtől az animgifig bármi, ami nem állókép. A keretjáték az volt, hogy a jelentkezőknek egy képzeletbeli választási kampányhoz kellett klipet csinálniuk, felvillantva, hogy mitől lehetne sokkal jobb Magyarországon.
Azt képzeltük, hogy a klassz pénzdíj plusz az igazi választások közeledte, plusz a tény, hogy ma már minden második embernek van valami képrögzítésre alkalmas cucca, párosulva a mindössze félperces határral, majd tömegével fogja begerjeszteni a nagypolitika miatt rendszerváltó hangulatba került fiatalokat, álfiatalokat és öregeket.
És nem így lett!
Ez ugye nyilván nem annak a tucatnyi jelentkezőnek a hibája, aki belelkesedett, fogta a telefont, a laptopot vagy a kamerát, leforgatta, majd elküldte nekünk a filmjét. Hanem leginkább a miénk, hogy vagy nem terjesztettük eléggé a pályázat hírét vagy rossz témában írtuk ki, ami nem indított be titeket, vagy egyszerűen túl nehezen megfilmesíthető. De az is gyanús, hogy a pályázat megjelenése előtt kitört bajai videóbotrány sem hozta meg széles tömegek kedvét az önfeledt politikai videózáshoz.
Mindezek végeredménye az lett, hogy az általunk álmodottnak töredéke, összesen 14 alkotás érkezett be, jó részük első blikkre is vagy gyenge volt, vagy nem felelt meg a kiírásnak. És bár vannak köztük ötletesebb és jobban megcsinált darabok, igazán ütős egy sem akadt köztük. Ilyen kevésből ez mondjuk nem is csoda.
Ezek miatt kotlottunk annyit a januát 31-ei leadási határidő óta, pedig már réges rég el kellett volna indulnia a játék második részének, a kampánynak, amikor szavazni lehet a filmekre. De kezdő pályázatkiírókként nem tudtuk eldönteni, mit csináljunk.
Aztán, amikor megmutattuk a versenyműveket a zsűrinek – Papp Bojána dokumentumfilm-rendező, Gács Róbert kreatívigazgató, Bisztray Sándor reklámfilmrendező és Bazsó Gábor médiastár – és nekik lényegében ugyanaz volt a véleményük a klipekről, mint nekünk, elhatároztuk, hogy megszakítjuk a versenyt és nem adjuk ki a fődíjat. Sokkal jobb beismerni, hogy elszámítottuk magunkat, mint értelmetlenül díjazni valamit, kiválasztva egy mini mezőny egyik tagját.
Végül úgy határoztunk, hogy kiadunk egy 50 ezer forintos, jelképes díjat annak a filmnek, amelyiket a zsűritagok a legjobbnak tartanak, hogy valamivel mégis honoráljuk az alkotók fáradozásait. És ez a punkos klip volt a sorsolásos demokráciáról. Ez itt.
Gratulálok a készítőinek és minden résztvevőnek, egyben elnézést kérek, hogy így ért véget az egész, legközelebb ügyesebbek és átgondoltabbak leszünk. Nem lesz nehéz!
Azt hiszem, az egészet nem lehet tömörebben összefoglalni, mint azt Bazsó Gábor zsűritag tette:
Összességében érezni, hogy lelkesíteni és pozitív jövőképet mutatni tényleg rettenetesen nehéz meló. Filmet csinálni ilyesmiről meg pláne. Én nem is mertem volna, részben azért is vállaltam el a zsűrizést, mert így megúszhattam, hogy kiderüljön, hogy soha nem tudnék különbet. Jónak a kiírás értelmében egyiket sem tartom.
Ennek megfelelően legközelebb inkább a szemétkedésre megyünk rá, hátha az vonzóbb!