És az Erzsébet tér mégis a miénk

Illustration for article titled És az Erzsébet tér mégis a miénk

Az Erzsébet tér felújítása kapcsán számtalan alkoholstopról és bringakitiltásról szóló hír röppent fel. Ács "444" Dani elment, megnézte, és amit látott, az korántsem volt olyan durva.

Advertisement

A felújítás utáni hangulatot viszonylag jól összefoglalja Józan Paraszt videója, aki a változások után korrektül helyesbített a videója mellett.

Ács Dani csütörtök esti helyszíni szemléjén azt látta, hogy minden úgy működik, mint a karikacsapás: az emberek boldogan söröznek, boroznak a biciklikkel a fűben. Áthajtani tényleg nem lehet bringával, de ha valaki tolja, az teljesen rendben van. A biztonságiak elmondták a 444-nek, hogy nem tudják, pontosan hol húzódik a szórakozóhelyek határa, vagyis hol lehet alkoholt fogyasztani és hol nem. Ezt viszont nem is veszik szigorúan.

Advertisement

Én is voltam csütörtök este a téren sörözni, egyedül az új dobozos Soproni ezüstös színe zavart meg ebben. Az alapok nem változtak: zömmel tizenéves és egyetemista fiatalok szórakoztatják magukat olcsó piával, longboardokkal, bringákkal és deszkákkal. Aki eddig szerette az Erzsébet teret tavaszi és nyári estéken, az nem a felújítás miatt fogja megutálni.

[Kép: Egy nap a városban]

Vélemény, hozzászólás?