Ez a futballmeccs tette tönkre az életemet

Illustration for article titled Ez a futballmeccs tette tönkre az életemet

A súlyos beteg Törőcsik András miatt elkezdtem régi labdarúgó-mérkőzéseket nézni a videómegosztón, hogy kitegyek róla valami vidámat, táncolósat, lelkesítőt, és persze, hogy egyből beleszaladtam az 1978-as világbajnokság Argentína-Magyarországába.

Advertisement

Az a helyzet, hogy valamikor a hetvenes évek közepén, nyolc-tíz évesen kezdtem el érdeklődni ez iránt a sport iránt, az első meccs, amire emlékszem, a 3-0-s Dinamo Kijev-Ferencváros KEK-döntő, de innen szerencsére még volt visszaút, a 78-as vb selejtezőit megnyertük, úgy, hogy a szovjeteknek sem kellett lefeküdni (2-1, 0-2, de a görögöktől több pontot vettünk el, mint Kipianiék), aztán laza menetben lecsaptuk Bolíviát, és jöhetett az argentínai torna. Voltak, akik négy közé várták a két ifjú zsenivel, Nyilasi Tiborral és Törőcsikkel felálló, Baróti Lajos vezette válogatottat, pedig olyan ellenfeleink voltak a csoportban, hogy aszongya: Argentína, Olaszország, Franciaország.

Gyermek voltam még, ugye, de a szüleim szerencsére nem gördítettek akadályt az elé, hogy fent maradjak (éjszaka volt a találkozó az időeltolódásból kifolyólag) megnézni az argentinok elleni nyitányt, és ott ugráltam, mint a bolond, amikor Csapó Károly megszerezte a vezető gólt. Sokáig úgy nézett ki, sikerül tartani az előnyt, de nem ment, a csíkosak előbb egyenlítettek, majd beverték a másodikat, nyertek 2-1-re. Szegény Törőcsiket végig faragták, gyilkolták, egy idő után nem bírta tovább, törlesztett, Nyilasi dettó. Nem haragudtam rájuk, nem bűnözők voltak, hanem áldozatok.

Összeomlott bennem minden,még el sem kezdődött a nyár, máris véget ért. Szürkévé, értelmetlenné, ostobává vált a világ. Az már nem is izgatott, hogy simán kinyírtak bennünket az olaszok és a franciák is, mindegy volt. Még ha a hollandok megverték volna a döntőben a rohadék argentinokat, az talán visszahozott volna valamit, de nem, kikaptak ők is.

Advertisement

Így tanultam meg időnek előtte, hogy az élet nem fenékig tejfel és nem is habos torta.

Így lett a hősöm Törőcsik András (bár nem voltam dózsás), az ember, aki hiába született zseni, hiába jár közel a megdicsőüléshez, nem győz, mert nem győzhet, belebukik saját törékeny lelkébe, és abba, hogy aljas a világ. Így megy ez, ne is beszéljünk róla többet. Gyógyulj, Törő!

Vélemény, hozzászólás?