Ez az ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót

Illustration for article titled Ez az ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót

Nagyon jó móka egyébként régi publicisztikákat olvasni, az derül ki belőlük ugyanis, hogy soha nem változik semmi. A politikusok ostoba bunkók, az újságírók meg érzékeny, szomorú és okos srácok, legalábbis a legtöbben. Ady Endre ázsiás írását a Librarius ásta elő hétvégén.

Advertisement

Mégpedig azzal, hogy milyen döbbenetes gondolatokat tartalmaz a magyarok menthetetlen ázsiaiságával kapcsolatban. Mi tagadás, valóban bőséges érzelmi erejük van ezeknek a soroknak:

Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!

Advertisement

És ezeknek is:

Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim?

Advertisement

Az írás 1902-ben jelent meg a Nagyváradi Naplóban, és keltett visszhangot akkor is.

De ennyitől persze még nem jöttem volna izgalomba, úgyhogy szerencse, hogy átkattintottam a megfelelő linkre, és elolvastam az egészet, hiszen ától cettig sokkal érdekesebb.

Advertisement

Ezt például most is írhatta volna – írja is – lényegében bárki, aki nem orbánista aktuálisan, hanem demokrata, és persze tehetséges is valamennyire, mert az még kell a jó szövegekhez:

E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely ez ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe. Egy futó percig szeretnék honáruló „nemzetiségi agitátor” lenni, hadd tudnám kellő érzékenységgel felfogni a magyar parlamentben lefolyt skandalumot. Ilyen megríkató baromság megérésére mégsem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk mi már minden megérhetőre. Parlament kell ennek az országnak? Kancsuka, nem parlament. Azaz dehogy kancsuka. Kisdedóvó, gyermekkert és sok-sok türelem, ha e dicső erényből maradhatott volna valami a huszadik századra.

Advertisement

Mókás, nem? Vagy szomorú? Szerintem inkább előbbi.

Egyébként annyi történt, ha jól veszem ki a lábjegyzetekből, hogy Vázsonyi Vilmos képviselő egy vidéki rendezvényen kultúrbestiának nevezte a sötét oldal legsötétebb képviselőit, mire többen betámadták a parlamentben, és mikor megpróbálta volna megvédeni magát, belefojtották a szót.

Advertisement

Oké, de ha 1902-ben elértük a legbalkánibb nívót, akkor hol vagyunk most, és hova tartunk?

[a kép természetesen nem a magyar parlamentben készült régen vagy most, hanem az ukránban]

Vélemény, hozzászólás?