Fazekas miniszter nem gyújtott fel egy vincsesztert sem. Csak nyalt

"Épp arra várok, hogy Fazekas Sándor pr-okokból megsemmisítsen egy winchestert" – írtam éppen a telefonomba, amikor észrevettem, hogy a tűző napon három nő vett körbe Házi Sajtos Ropogós feliratú otthonkában. Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe?

Hát úgy, hogy felmentem a Várba, megnézni a Hungarikum Hétvége című fesztivál megnyitóját. Az volt beígérve, hogy a kamerák előtti tenyészállat-bámulásban egyszerűen verhetetlen miniszter a show részeként előbb felgyújt és vízbe fojt egy külső merevlemezt, majd kimenti az adatokat.

Mire elkezdődött a megnyitó, első körben már körbeszaglásztam, milyen is ez a fesztivál. Első blikkre olyan, mint bármelyik másik hasonló az elmúlt 5-10 évből, boros, pálinkás és kolbászos bódékkal, de rögtön feltűnt, hogy nincs akkora standtenger, és se töki pompos, se az a fajta kellemkedő illatgyertyás-szappanos, akit azonnal föl akarnék akasztani.

Itt vallanám be, hogy fingom sincsen, mit jelent az a szó, hogy hungarikum. Vagyis korábban volt egy tévhitem, hogy ez csak a magyarokra jellemző, speciális termékeket, módszereket vagy háziállatokat jelent, mint a pörkölt, a vizsla, a kék műanyag tejesláda és a hétvégi reggeli flexelés. De indulás előtt megnéztem a hivatalos listát, amin mind a 41 elismert hungarikum szerepelt, és totál összezavarodtam az olyanok láttán, mint:

Ilcsi szépítőfüvek natúrkozmetikai termékek

Kürt adatmentés

Zsolnay Kulturális Negyed

Puskás Ferenc világszerte ismert és elismert életműve

Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai

És közben nincs rajta se paprika, se gulyás, sőt egy nyomorult kutya vagy rackajuh sem.

Mindaddig teljes szellemi sötétségben botorkáltam, amíg Fazekas oda nem lépett a mikrofonhoz, és el nem mesélte, hogy mennyire örült Anonymus Gesta Hungarorumjának és Kézai Simon ugyanilyen című krónikájának, és hogy ebben a sorozatban a fideszes hungarikumtörvény a harmadik kötet, aminek a szerzője – nem, nem L. Simon László, hanem – az egész magyar nemzet! Ez azért van így, mert a hungarikumok a magyarság csúcsteljesítményeit jelentik. Ezt nem egészen értettem, hiszen sehol sem láttam Illés Béla frizuráját, sem pedig a viaszba öntött Obesovszky–Schmitt Pál interjút.

Szopó lehet annak, aki ugyan magyarnak érzi magát, de nem használ Ilcsi szépítőfüveket, mert Fazekas szerint nem lehetünk úgy magyarok, ha nem figyelünk oda a hungarikumokra. Erre megpróbáltam rohadtul koncentrálni egy jól sikerült adatmentésre, de be kell vallanom, kábé annyira voltam sikeres benne, mint egy román.

Ezek után megjelent a 41 hungarikum képviselője, bármit is jelentsen ez a titulus, majd felnyomultak a színpadra, hogy elkészülhessen a Fazekas Sándor és a 41 hungarikum című fotó. Ha a miniszter hosszú szoknyát vesz, a többiek piros sipkát és bányászlámpát, még lett volna töltés a dologban, főleg, ha hejhóznak egyet, de így nem volt túl sok. Arra mondjuk azóta is kíváncsi vagyok, hogy a kuffergömbölyítős fehér forrónacit viselő csaj melyik hungarikumot képviselte. Csak remélni tudom, hogy Puskás Ferenc életművét.

A miniszter ezután körbejárt, hogy pár helyen nagyszerű megtekintős fotók készülhessenek róla. Igazi élvezetes zoológiai megfigyelés volt látni, hogy amikor boros bódé felé közeledett, mindig megnőtt a sleppje, a szódás közelében viszont elpártoltak tőle a mamelukok.

Ekkor már nem tagadhattam le magam előtt, hogy ocsmány átverés áldozata lettem. A meghívó ugyanis ügyesen utalt arra, hogy Fazekas a megnyitó részeként felgyújtja a vincsesztert, de expilicite nem mondta ki. De eddigre végképp világossá vált, szó sem volt ilyenről, hiszen a miniszter otthagyta a színpadot, ami előtt egy Kürt-alkalmazott nyomott le egy reklámshow-t, amit természetesen nem néztem végig.

Miközben Fazekast követtem, egyszer csak magához rántott a nagy fehér betűkkel kiírt "őshonos street food" felirat. Hogy a következő pillanatban szabályosan megtántorodjak felnőtt életem eddigi legmegdöbbentőbb ételnevétől:

Bivalyikum Kolbaba

De angolul se volt rossz a Buffalo Sausage Baby fordítás. Ide vissza is tértem később.

De előtte megnéztem, hogyan nyal Fazekas Sándor. Profin, higgadtan, ahogy megtekinteni is szokott. Először pálinkás, majd pirospaprikás fagyit nyalt a Mardó kézműves fagyisnál, azt nem láttam, volt-e vöröshagymás.

Mivel ezen a ponton százszázalékos lett a Fazekas-telítettségem, körülnéztem olyan szemmel, hogy a rendezvény hogyan állja meg a helyét mint kétezer forintos belépőert megtekinthető hétvégi program. Vannak kételyeim.

Képzeljetek el pár tucat fa egyenbódét a várpalota nagy udvarán felálltva, amik harmadában prospektusokat és könyveket lehet bámulni, a maradék kétharmad egyik felében enni, a másikbanmeg inni. Látványosságnak ott egy régi szódakészító gép és pár sólyom. Na és ne felejtsük el a legfideszesebb növény, az akácfa néhány kiállított hasábját.

Nekem a legigazibb hungarikumnak mindezzel együtt az tűnt, hogy a Herz szalámi standján félregépelték a gyár nevét, íme:

A résztvevőket legalább jól megszűrték, így nincsenek gagyiárusok, masszázsfoteles szemétládák, késes görények, Frédi–Béni stílusú vágódeszkások és hasonló bűnözők.

De ha isten meghallgatott, és a Vár pomposmentes övezet, mégis milyen ennivalót adnak? A lenyűgöző név miatt a végén visszatértem az Almárium bisztró bódéjához, és képtelennek bizonyultam hangosan, pirulás nélkül kimondani, hogy:

EGY BIVALYIKUM KOLBABÁT KÉREK SZÉPEN

ezért pont úgy viselkedtem, mint aki tinfilmben kotont akar venni, és idióta féregmozgással magam elé motyogtam, hogy Egy bivalyosat szeretnék.

Az Almárium séfje közben elmesélte, hogyan találta ki ezt a fogást direkt erre az alkalomra, olyan szerecsendiós-fahéjas bivalykolbásszal, amit ők maguk csinálnak, saját tervezésű lestyános hotdogkiflivel, tokaji boros hagymalekvárral és sárgabarackos paradicsommártással. És itt ért eddigi gasztofesztivál-riporteri életem legnagyobb döbbenete.

A bivalyikum ugyanis nemhogy finom, de rohadt finom ételnek bizonyult, ami annyira elképesztett, hogy azonnal távoztam is.

Mindekinek jó sok pálinkafagyit nyaló Fazekas minisztert kívánok!