Az indexes Földes András Danteként merült alá a Keleti nemzetközi jegypénztárának poklába.
Az indexes Földes András Danteként merült alá a Keleti nemzetközi jegypénztárának poklába.
A Thököly úti oldalhajóban található pénztárról már én is rengeteg rosszat hallottam, de az a bábeli zűrzavar, a brutális várakozási idő és a szánalmas megoldások, amiket a MÁV simán enged megvalósulni, tényleg ijesztő. Vagy csak szerintem lenne alapvető dolog egy nemzetközi jegypénztárban legalább idegen nyelven beszélő embereket akalmazni?
Az egészben az a legviccesebb, hogy a helyzetre van is megoldás, nemzetközi jegyeket a pályaudvar más irodáiban, illetve a Nyugatiban és a belvárosi, József Attila utcai pénztárban is lehet kapni, csak erről éppen senki nem tud.
Én egyébként teljes szívemből megértem azokat, akik gyűlölnek vonatozni.
Néhány éve történt velem, hogy Velencére akartam utazni Budapestről, de a pályaudvar felé menet elvesztettem a diákigazolványom, a jegyem viszont már megvolt. BKSZ bérletem is volt, úgyhogy egy út 280 forintba került, ha jól emlékszem, a teljes árú pedig ennek a duplája: 560. Volt még úgy 20 percem a vonat indulásáig, és amekkora becsületes marha vagyok, gondoltam, szólok a jegypénztárban, hogy teljesárúsítsák a jegyemet. Azt viszont nem tudtam, hogy ez a folyamat nem úgy néz ki, ahogy az ember elképzeli – elveszik a régi jegyem, adnak egy újat, kifizetem a különbözetet, mindenki boldog –: egy egész űrlapot kellett kitölteni a pénztáros néninek, miközben végig engem dorgált, hogy jókor jut eszembe ez a dolog. Hát elnézést.
Na mindegy, tudtam, mikor megy a vonatom, és egyre feszültebb lettem, ahogy közeledett az időpont. Alig 1-2 perccel az indulás előtt kaptam meg az űrlapot, és már recsegett a hangosbemondó, hogy a Balatonmittudoménmicsoda felé induló vonat indul, pattanjuk föl rá. Az utolsó pillanatban elértem, és boldogan rogytam le egy ülésre, a masszív izzadság- és fűszagba – akkor kezdődött a Sound, én pedig kifogtam az egyik bulivonatot.
Kelenföld után aztán jött az ellenőr, megmutattam a jegyem, mire mosolyogva közölte, hogy ez csak Velencéig jó, ott pedig nem áll meg a vonat. Eléggé megdöbbentem, mondtam is neki, hogy húha, hát akkor rossz vonatra szállhattam, sebaj, leszállok Velence előtt, hol áll meg? Nem áll meg Velence előtt. Akkor, mondtam, leszállok Gárdonyban, az a Velencei-tó partján a legnagyobb állomás, ott a gyorsvonatok is megállnak, nincs is messze Velencétől. Hát ott sem áll meg. Székesfehérváron áll meg.
Ezek után hiába meséltem el a sztorimat, nemcsak a pótjegyet kellett kifizetni, meg is büntettek sok ezer forintra. Oké, én voltam a barom, én hagytam el a diákom, én ültem rossz vonatra, de hogy mi lett volna, ha nem akarok teljesárúsítani, vagy ha a jegyátírási procedúra nem tart konkrétan negyed órán át, az már soha nem derül ki.