​Frankfurt am Maidan

Illustration for article titled ​Frankfurt am Maidan

Ezzel az ökölcsapás az agyra típusú szóviccet nemrég sokkolt az egyik jóakaróm elektronikus levélben, annak okán, hogy tele van az internet és a sajtó a mellékelthez hasonló fényképekkel. Frankfurtban az EKB ellen tüntettek reggel óta, több száz embert vettek őrizetbe.

Advertisement

A Blockupy – na tessék, már megint egy szóvicc – nevezetű megmozdulást az Európai Központi Bank új, 185 méter magas székházának az átadására szervezték. A tüntetők sok országból jöttek, és nem szeretik a kapitalizmust, a globalizációt és az euróövezeti válságkezelést.

Égett sok-sok autógumi és komplett autók is, sőt olyan személygépjárműveket is felgyújtottak, amelyekben rendőrök ültek. Kora délutánig 350 embert vettek őrizetbe, összesen 90 tüntető és rendőr sebesült meg, 7 rendőrautó kiégett.

Advertisement

A rendőrség könnygázt, vízágyút és tömeges gumibotozást is bevetett.

Közben a székházátadó ünnepséget megtartották – írja az MTI –, itt beszédet mondott Mario Draghi EKB-elnök is. Az új székházat 2010-ben kezdték építeni, eredetileg 850 millió eurót szántak rá, de nem sikerült tartani a tervet, így csaknem 1,2 milliárd eurót költöttek.

Advertisement

Fotó: Thomas Lohnes/Getty

Vélemény, hozzászólás?