Gere Attila az asztalra csap egy pohár Kopárral

Illustration for article titled Gere Attila az asztalra csap egy pohár Kopárral

Már két hónapja itt vagyok, és még nem írtam borokról egyáltalán, nem mehetett ez így tovább. Voltam tegnap este vacsorálni a Prime Steak and Wine-ban, és ez adott egy apropót.

Advertisement

A Prime-ban tavaly ilyentájt jártam először, szerintem nemcsak drágák, finomak is a húsok, és akkor történt, hogy a sommelier majdhogynem lecseszett, amiért elsőre egy chilei cabernet-t választottunk. Látszott is rajta, jelezte is, hogy műanyagnak tartja az ilyeneket. Majd másodjára ajánlott egy olyan klassz portugált, amitől a fülem kettéállt. Ebben az emberben meg lehet bízni, vontam le a következtetést.

Ennek is köszönhetően most teljesen rábíztam magunkat, mondván, rakjon össze a poharazós választékból egy három-négy boros sort, oszt annyi. Bejött, magasan kezdtünk a Cotes-du-Rhone Villages-zsal, és ott is maradtunk a Marquis de Riscal Riojájával és a Poliziano Vino Nobile di Montepulcianójával. Ezek után merült fel, hogy mivel kéne zárni, és azt javasolta a pasas, hogy igyunk Kopárt, 2009-eset.

Advertisement

Az a helyzet, hogy én évek óta nem kopároztam, nem elvből, mint a nagyon borbolond publikum nem szerény része, az ilyen elvekkel általában inkább szembemegyek punkból, egyszerűen csak így alakult valamiért. Aztán van ez a szinte már általános vélekedés is, hogy a magyar, ezen belül is különösen a villányi vörösök brutálisan túl vannak árazva. Firtattam is, hogy többet fog-e tudni ez a Kopár, mint az előtte fogyasztottak, amik hát erős versenyzőknek bizonyultak a maguk hasonló árkategóriájában. Azt mondta a szomi, hogy nyugodt lehetek. Na, gondoltam, jól van, egye fene, egy életem, egy halálom, akkor most lecsekkoljuk ezt a túlárazásos dolgot egy egymintás felmérésben.

Advertisement

Jött tehát a Kopár, fejenként másfél deciliter, és hát kurva jó volt valóban. Nem kezdek el itt okoskodni mélyrubin színekről, bogyós gyümölcsökről, földes árnyalatokról és bársonyos tanninokról, maradjunk annyiban, hogy simán, visszakézből lenyomta a riválisokat. Ez a 2009-es így az ötödik életévében egyszerűen egy hibátlan, sűrű, gazdag, életteli és elegáns nagyvörös, ami minden tekintetben versenyképes.

A Polizianót még előtte én egy palack utoljából kaptam, a barátom viszont friss bontásból, ki is cseréltük, mert nem vagyok jóban a minimális oxidációval sem. Úgyhogy a Kopárnál meg is kérdeztem a borembert tréfásan, hogy melyikünké a frissebb. Itt ez nem aktuális, válaszolta, kétóránként nyitunk új üveget.

Advertisement

Mi ebből a tanulság? Az egyik biztosan az, hogy Gere Attilának amiatt nemigen kell búslakodnia, hogy már rég nem tartozik a hazai borblogszcéna kedvencei közé.

Vélemény, hozzászólás?