Kategóriák
konc

Grammy 2016: A svéd Ghost dala, a Cirice lett év metálzenei produkciója

A többi kategória túlságosan nem érdekel, csak megemlítem, hogy az év rockzenei albuma díjat a Muse nyerte.

A Ghost zenekar vastag arcbőrű mikrolobbistájának értékelése következik:

Szóval itt van ez a táncdalosan könnyed, mégis sötét, a körítéssel cseppet sem harmonizáló, Abba-szerű muzsika. Adott mindehhez egy érdekes, az Iron Maiden-ére hajazó koncepció, miszerint legyen előretolva egy emblematikus, kizárólag a bandával összeköthető figura, aki még csak nem is énekel, de jól néz ki, és jól el lehet vele adni a zenekarnévbe foglalt brandet.

Advertisement

Illustration for article titled Grammy 2016: A svéd Ghost dala, a Cirice lett év metálzenei produkciója

Szükségeltetik a sikerhez még öt (a díjátadón csak négyen voltak), maszkos, zenélni is tudó egyén egy svéd kisvárosból (egyébként sanszos, hogy a svéd popzenei világból már ismert zenészek rendhagyó zenei kísérlete mindez), akiknek olyan muzsikusokat sikerült már rábeszélniük együtt muzsikálásra egy-egy koncert vagy dal erejéig, mint Dave Grohl, vagy Lars Ulrich.

Advertisement

A Grammy-díjat érő dal, a Cirice:

és egy másik kedvenc, a “Year Zero”(2013):

Szerintem zseniális! A budapesti audienciát követően romkocsmákban és diszkóban mulatozó banda népszerűsége Dél-Amerikától Oroszországig, Ázsiától Kiskunlacházáig töretlen! Muszáj volt szemérmes könnymorzsolgatások közepette megosztanom veletek ezt a fantasztikus hírt!

Advertisement

Lucifer legyen veletek!

Vélemény, hozzászólás?