Hogyan leheltek életet a Rijksmuseumban látható és évszázadok óta mozdulatlan remekművekbe? Ezt a feladatot oldották meg zseniálisan, az eddig is rengeteg látogatóvonzó ötletéről ismert holland Rijksmuseumban. Ezúttal egy újabb remek elképzelés kivitelezésével, nyolc holland mester klasszikus festményét mozdították meg egy zseniális animációs – a YouTube-on is elérhető – videóban. Jan Vermer, Rembrandt van Rijn, Frans Hals, Jan Adam Kruseman, Jakob van Ruisdael és a többi zseniális holland művész immár animált festményei Bartók Béla egyik népdal feldolgozására elevenednek meg, amely jóleső elismerés lehet mindannyiunk számára. Lenyűgöző látvány ahogy a szélmalom lapátkerekei forognak, a festett arcok, alakok megelevenednek, a kutyus a gazdájához közeledik, vagy akár az ahogy Jan Vermeer 1658-60 között festett – a beillesztett képen látható – a Tejet öntő lány című 45,5 x 41 centiméteres művén a tej a csuporba folyik. Természetesen a mozgásba lendült festmények mindegyike még ma is a Rijksmuseum tulajdonát képezik és tudomásunk szerint eddig még nem adták kölcsönbe sem cégnek, sem magánszemélynek.
Nézzétek a videót, csak azt sajnálhatjuk, hogy így nem lehet a falra akasztanunk!