Hatalmas, embermagasságúnál jóval nagyobb, 3-4 méteres, csillogó, zárt üvegdoboz előtt állok. A dobozban, tartóelemekre állítva, gondosan elhelyezett hússzeletek láthatók, fölöttük, szintén az üveghasáb belsejében, jókora kristálycsillár lóg. Hol vagyok?
Hatalmas, embermagasságúnál jóval nagyobb, 3-4 méteres, csillogó, zárt üvegdoboz előtt állok. A dobozban, tartóelemekre állítva, gondosan elhelyezett hússzeletek láthatók, fölöttük, szintén az üveghasáb belsejében, jókora kristálycsillár lóg. Hol vagyok?
a.) A bilbaói Guggenheim Múzeum időszakos Jeff Koons-kiállításán
b.) A Szték Egyházának katedrálisában, a főoltár előtt
c.) A CBA új Kolosy téri überszupermarketjében, a zászlóshajóba oltott aranyketrecben, amit a cég az Új és Régi Uralkodó Osztály sohasem volt gasztronómiai kéjtanyájának szán.
A helyes válasz persze a c.
Helyes, de nem pontos válasz. Az ugyanis az lett volna, hogy a Buda Gourmet Bistro & Market by Prímában vagyok. A név nem véletlenül emlékeztet a híres ruhacímkére, miszerint
Ugyanarról van szó: a luxus kábító hangulatáról. Az olyan szintű luxuséról, hogy már a Príma név is – ami a CBA felső kategóriás boltjainak viszonylag új márkaneve – épphogy csak látszik, kisebb betűkkel, az utolsó sorban.
A most nyitó helyszín sok tekintetben tényleg kivételes: egy összeépült luxusszupermarket-gourméétterem kombóról van szó, utóbbiban az előbbiben árult alapanyagokat dolgozzák fel, a vendégek pedig megehetik mindezt. Ha lenne egy szálloda, egy temető és egy kupleráj is hozzá, a vendégeknek el sem kéne hagyniuk a komplexumot soha.
A helyszín az Új Udvar nevű óbudai bevásárlóközpont alja.
Óbuda -> rómaiak -> hanyatló, hedonista Róma. Helyben vagyunk!
Az étteremrészben találkozunk Dienes Zoltánnal, aki a hely társtulajdonosa. Rögtön elmeséli, hogy az itt régóta működő szupermarket Baldauf László CBA-elnöké volt, az újat pedig már együtt csinálják. Dienes szórakoztatóan beszél arról, hogy mennyire megszívták a Bécsi út felújításának elhúzódását, ami miatt a helyszín egyelőre szinte megközelíthetetlen: mivel a legháklisabb vevőkörnek árulnak minőségi cuccokat, annak ellenére ki kell tenniük a friss, romlandó és drága árukat, hogy tudják, egyelőre a nagy részét ki fogják dobni. Merthogy a vevők egyelőre nem nagyon tudnak bejutni.
Mi viszont hamar bejutunk. A Varrodesign által tervezett belső teret meglátva elvigyorodom. “Ezek tudják, mitől döglik a budai hegylakó. Még mindig, 25 évvel a rendszerváltás után is. A fától.”
A jókora teret a bontott – ne kerteljünk: mediterrán hatású – tégla mellett a fa uralja, mindenféle alakban, állagban és feldolgozásban.
A Döbrögi megbüntetéséhez is alkalmas átmérőjű, kérges műfatörzsektől a különféle deszkákon, esztergált elemeken és hajlított ágakon át a színezett táblákig annyiféle faanyag van itt, mint valami első osztályú Tüzép-telepen.
Vannak dolgok, amik tényleg nem változnak. 2003-ban riportozni mentem az innen 2400 méterre fekvő Mágnáskert étterembe, az Akkori Uralkodó Osztály egyik törzshelyére, mert egy kormányülésre onnan rendeltek luxusételeket, amiből nagy botrány támadt. És ez volt az első benyomásom a Mágnáskertről:
Gyors körbepillantással egyszerre vizslatjuk az étlapot, mérjük fel a terepet. Az étterem méregdrága, ámde vizuálisan nem az európai értelemben vett szociáldemokrata luxust nyújtja. A látványra rányomja bélyegét a keményfa túlburjánzó alkalmazása: a belső egy olyan korról mesél, amikor még középvezetői szinten is pozdorja dukált, így a jó minőségű faanyag talán akkor is elégedettséggel töltötte volna el a kuncsaftokat, ha raklapra halmozva, amúgy szálkásan beállítják a sarokba. Sajnos nem azt tették, barnára pácolt változatban jutott belőle bőven a kazettás plafonra és a falakra is. Nem beszélve a minden második asztalt mellvédszerűen kitakaró keményfa virágládákról, jellegzetes irodai növények kókadoznak bennük. A mi ládánk mellett egy lábon álló pezsgősvödröt veszek észre, amelyből szolidan kikacsint pár palack Margitszigeti Ásványvíz.
Hála istennek azóta eltelt 12 év, így a Buda Gourmet Bistro & Market by Prímában már nem uralkodik el annyira a hegyi emberek kultikus alapanyaga. Nem is tudna uralkodni, hiszen a tégla mellett ott figyel másik vetélytársa, az üveg.
A fent részletezett belső csilláros húsoltár mellett áll a hely specialitása, a húsérlelő fülke. Ez arra való, hogy a helyben feldolgozott félmarhák legértékesebb részeit nulla fok közeli hőmérsékleten magas páratartalom mellett 1-4 hétig érleljék benne. A dizájn viccesen mutatja meg, hogy az Új Uralkodó Osztály potenciálisan itt vásárló tagjai képtelenek lennének felismerni egy húsérlelő fülkét. Az objektumot ugyanis élénksárga bűnügyihelyszín-szalaggal tekerték körbe, hogy mindenképpen feltűnjön az embernek. (Na nem mintha én felismernék egy húsérlelőt, úgyhogy személyesen nagyon örültem a mankónak.)
Ez a luxus CBA olyan, mintha Uj Péter álma vagy rémálma lenne. A beérkező félmarhát feldolgozás előtt egy napig szárítják, hogy ideális állagú legyen a húsa. A csirke és a disznó is eredetvédett, de legalábbis tanyasi. És aki nem tudja, mi az a bulgur, gondolom, kap egy kurva nagy pofont a bejáratnál.
A kínálatot egy aránylag rövid bejáráson nem tudtam teljesen felmérni egy ekkora boltban, de első blikkre úgy nézett ki, hogy ez nem egy nagyobb, Culinaris-szerű csemegebolt, hanem olyan szupermarket, ahol normális, de azon belül jobbfajta dolgokat árulnak, plusz extrém minőségű tőkehúst és sajtokat. Dienes mindenestre azzal próbálta érzékeltetni a magas átlagszínvonalat, hogy itt a párizsi legalja a Pick, a felső határ meg – hát ezt nem tudom, mert nem láttam a felvágottakat, gondolom, a hozamkorlátozott argentin feketelábú nutriapárizsi.
Házigazdánk egyes stratégiai pontokon megáll és mesélni kezd. A tejek előtt váratlan módon az árversenyt nevezi a kapitalizmus tönkretevőjének. Aztán elmagyarázza, hogy az adócsalás révén 129 forintért árult szlovák UHT tejre és társaira gondol, amikor árversenyt emleget. Elmeséli azt is, hogy a CBA küldötte azt javasolta a Tej Terméktanácsnak, biztassa fel a magyar tejtermelőket, hogy a francia parasztokhoz hasonlóan fizikailag akadályozzák meg a hipermarketek bejáratánál, hogy a szlovák tej bejusson az áruházba.
Sose hittem, hogy egy terméktanácsi ülés ilyen izgalmas lehet!
A pékség előtt Dienes előbb pompás kirohanást intéz a kortárs pékszakma ellen – “Hogy lehet olcsóbban adni a kenyeret? Kispórolom az anyagot, és szart adok!” –, aztán őszintén bevallja, hogy azért ők sem használnak hagyományos kemencét, hanem valami olyan high tech cuccot, ami a szokásos 3-4 órás élettartam helyett legalább 10-12 órán át frissen tartható dolgokat süt.
Engem a halosztály érdekelt a legjobban, de erről egyelőre nem sok derült ki, mert a csökkentett üzemmód miatt a zúzott jégen – érthető okokból – csak pár makréla és főtt garnéla, meg egy árva óriáslazac hevert.
A szupermarket tényleg kielégítheti az elképzelt közönség vizuális igényeit: a faorgia, az üveg oltárok és a bontott tégla falak mellett vannak bontott téglás boltívek is, márpedig a Hegyi Emberek másik gyengéje a boltív. Az egész mindent összevéve mégis jól néz ki, főleg egy szupermarkethez képest, így esztétikailag megnyugodva jutunk vissza az étterembe, ami a bolt legnagyobb specialitása, nagyobb különlegessség a húsérlelőnél is.
Alapvetően ezt is a fa és az üveg dominálja, illetve a lejtős-lépcsős szerkezet. A helyiség ugyanis az utca felől lejt a benti bolt felé, ami érdekessé teszi a térélményt.
Bár minden eszközzel a hely gourmet mivoltát sulykolják belénk, az étterem a trófeagrilles “egyél bármennyit fix összegért” modellben működik á la carte helyett. Az ebéd 2990, a vacsora 4990. Vannak készételek melegen tartó tálakban, illetve egy grillrész, ahol egy szakács frissen süti meg a kiválasztott dolgokat.
Kókusztejes indonéz levessel kezdek, ami kifejezetten kellemes, aztán áttérek a grillsütő tesztelésére.
A garnélanyárs nem rossz, de unalmas: ha nem egészen spéci óriásgarnélát süt az ember, érdemes fűszerezni is. Ez azért is furcsa, mert a báránykotlett viszont első osztályú, igen finom a húsa, és kifejezetten jól is fűszerezett. A kebabbal sincs probléma, sőt. (Ez a kebab itt nem pitába csavart húsvagdalék, hanem pálcán megsütött fűszeres darált hús.)
Kipróbálok még egy készételt, ami pestós tészta kétféle párolt hallal. Pozitív meglepetés, hogy a halak állaga tökéletes, ami kapásból megemeli a fogást.
A borlap tekintélyes, nekem foglalma sincs a borokról, így kifotóztam pár kulcsszakaszt a tájékozottabbak kedvéért, hogy lehessen dicsérni vagy fikázni:
A sommelier remek proseccóval indít, majd kihozza a magyar nyelvű univezum legmanírosabb, egyenesen irtózatos nevű borát, a St Andrea Boldogságost. Pirulva be kell vallanom, hogy a palack láttán azt mondtam magamban, hogy
“Szép napot, pocaklakó, a boldogságos kurva anyádat”
hogy utána azonnal elcsituljak, mert a bor maga egyszerűen csodás volt.
Ezt a helyet pedig olyanra tervezték, hogy kábé ez legyen a kuncsaftok legnagyobb problémája.
Finoman támolyogva hagytam el a helyszínt, és azóta is azon gondolkodom, hogy a kristálycsilláros húsoltár a tervező rejtett fricskája volt-e az Új Uralkodó Osztálynak és a CBA-nak címezve, vagy halál komoly. De az az igazság, hogy így is, úgy is egészen klasszul néz ki.