Vagyis szinte mind. Teljesen véletlenül rájöttem, hogy Orbán Viktor mitől van óriási előnyben.
Vagyis szinte mind. Teljesen véletlenül rájöttem, hogy Orbán Viktor mitől van óriási előnyben.
Szilyvel cseteltünk nemrég, és mondta, hogy a nagy rohanásban – Matthäus, audis ember, stb. – még nem is volt ideje megnézni a gyurcsányos videót és elolvasni a gyurcsányos posztot.
Semmi különös, válaszoltam neki, semmi új, csak annyi, hogy Ferenc megint szeretetre vágyik. Szokás szerint szeretné, ha sokkal kevésbé utálnák és ha sokkal többen szeretnék.
Hiszen mindenki ezt szeretné – ha elkúrt valamit, ha nem, ha politikus, ha nem.
(Még én is.)
Egyszer régen ültünk a Parlament kupolája alatt egy nagyon jól ismert magyar politikussal, hosszasan beszélgettünk, mindenféle dolgokról és mindenféle dolgok hátteréről, és egyszer csak azt mondta, hogy bizony ő sem szeretne mást, csak annyit, hogy szeressék. Hogy mindenki szeresse. Hogy még az a görény Magyar Bálint is szeresse. Kár, hogy ez sehogy se megy sajnos.
De eszetekbe juthat Horn Gyula is, és a híres videó, amikor annyira egyedül érezte magát az egy szem Szanyi Tibor és egy teljes teremnyi vén rajongó társaságában.
Az emberek nem szeretik, ha magányosak és ha gyűlölik őket.
És miért ne lennének emberek a politikusok is?
Amikor azonban ezt így végiggondoltam, az új Gyurcsány-videó hatására, akkor egyszer csak megvilágosodásom támadt. Mert eszembe jutott, hogy mindezzel együtt is kétféle politikus van.
A másik típus, amiből ma már sokkal kevesebb van, mint régen – inkább vagy kevésbé erős diktatúrákban persze szép számmal tenyésznek –, az az, aki a szeretetnél is jobban szereti, ha félnek tőle. Ha tekintélye van, ami ráadásul megfellebbezhetetlen.
Ki félne Gyurcsány Ferenctől? Tóbiás Józseftől? Szigetvári Viktortól? Karácsony Gergelytől? Schiffer Andrástól? Vona Gábortól? Vigyük el a végletegig az abszurdot: Fodor Gábortól? De akár Kövér Lászlótól vagy Varga Mihálytól is? Gondolom, egyetértünk: a világon senki.
Orbán Viktortól viszont már lehet félni. Nem a majréról beszélek, amikor a demokraták menetrend szerint megrettennek, hogy már megint bevezeti a szenyó a barna esőt. Hanem inkább ilyen párton, kormányon, oldalon belüli nüanszokról. Hogy ha meg akarja csinálni, akkor megcsinálja – bármit is mondanak róla, sőt csak azért is –, ha félre akarja állítani, félreállítja, ha át akar gázolni rajta, átgázol. Nincs kecmec.
Aztán ebből következnek a párton és kormányon kívülre mutató dolgok is természetesen.
Én mondjuk jobban szeretem a vívódó figurákat – itt nem feltétlenül Gyurcsányra gondolok, hehe –, de hát kit érdekel, hogy én kit szeretek jobban? Senkit. Orbán Viktort aztán pláne nem. És hogy ehhez képest még a rajongótábor is akkora, amekkorára – a fentiek értelmében – nincs is szükség, az már tényleg csak a hab a tortán. Ilyen ez a világ – tisztára igazságtalan!