A 65 éves író magyar nyelvű Beatles-szövegekkel jelentet meg most könyvet, nekem pedig lehetőségem nyílt beszélgetni vele, és kizárólag a zenéről kérdeztem. Szóba került az egykori pol-beates múlt, a nehezen énekelhető magyar nyelv, és az is, hogy Vámos Miklós miért nem vett gitárt a kezébe 42 évig, és miért zenél
A 65 éves író magyar nyelvű Beatles-szövegekkel jelentet meg most könyvet, nekem pedig lehetőségem nyílt beszélgetni vele, és kizárólag a zenéről kérdeztem. Szóba került az egykori pol-beates múlt, a nehezen énekelhető magyar nyelv, és az is, hogy Vámos Miklós miért nem vett gitárt a kezébe 42 évig, és miért zenél most újra.
Mi a története ennek a könyvnek pontosan?
Az Európa Kiadó szerzője vagyok már hetedik éve, és a kiadó igazgatója szólt, hogy szeretnének olyan könyvecskéket kiadni, amelyekben klasszikus rock- vagy könnyűzenei számokat fordítanak le nagy magyar költők. Mondtam, hogy én nem vagyok nagy magyar költő, de ők hallgatták a Klubrádióban a zenés műsoraimat, és ezért gondolták, hogy kezdjem a sorozatot én. Erről a bizonyos rádióműsorról azt kell tudni, hogy azután indult, hogy három éve elkezdtem újra gitározni Bornai Tiborral, akivel alakítottunk egy kétfős zenekart, úgyhogy kapóra jött a felkérés. Két éven keresztül minden csütörtökön ültek velem a stúdióban a magyar zene kiválóságai, hogy együtt zenéljünk – főleg könnyűzenészek, de járt nálam Kelemen Barna és Kokas Katalin hegedűművész is, amikor az Eleanor Rigbyt játszottuk. Ezért gondolt rám a kiadó. Nem feltétlenül Beatles-könyvre gondoltak, inkább antológiára, de annyira domináns élmény számomra a Beatles, hogy 45-50 szám van tőlük, és húsz egyéb, például Bob Dylan, Peter Paul and Mary, Elvis Presley, Simon and Garfunkel.
Tehát csak dalszövegek vannak benne?
A dalfordítások mellé írtam személyes vallomásokat is, részben a számokról, részben pedig a rockzenéhez fűződő szerelmemről. Ami nagyon régre nyúlik vissza: itt, a Dunapark kávézóban, ahol ülünk, én jó ötven éve már felléptem az együttesemmel, a Kőnig zenekarral. Nem volt hosszú életű, Beatlest játszottunk főleg, meg Holliest, Rolling Stonest, Spencer Davis Groupot, de már akkor is világos volt, hogy a Beatles messze kimagaslik közülük. Egyébként én a Beatles-számokat sokáig egyáltalán nem is hallottam eredetiben, hanem csak a magyar zenekarok előadásában: az Illés, a Metro, az Omega, de a többiek is eleinte csak angol beatszámokat játszottak. Én például a Bosch művelődési házba jártam Illés-koncertekre, ott ismertem meg a leghíresebb Beatles-számokat, mi ezekre táncoltunk. Fogalmam sem volt, hogy mit jelent az, hogy “Well she was just seventeen”, hiszen egyrészt nem tudtam még angolul, másrészt a gyenge hangosítás miatt úgysem lehetett érteni. Azt viszont tudtam, hogy erre a számra lehetett a legjobban “kidobni” a táncpartnert, ami akkor egy figura neve volt, és valamiért tilos. Mi is az ott hallottak alapján játszottuk a Beatles-számokat annak idején. Most nagy élmény számomra Beatlest játszani.
Beatles-szövegek jelentek meg már magyarul, miben különböznek az önétől?
Hangsúlyosan ferdítésnek nevezem ezeket a szövegeket, mert az eredetihez sokszor semmi közük nincs. Azért rugaszkodtam el tőlük, mert úgy éreztem, hogy a Beatles ma már annyira közkincs, hogy a szöveghű fordításnál fontosabb az énekelhetőség. Tényleg nagyon sok Beatles-fordítás létezik, de az általam ismertek nem énekelhetők jól. Úgy érzem, hogy ha Beatlest játszó zenekarok ezt a könyvet kézbe veszik, tapasztalják, hogy szépen simulnak a dallamokra a szövegeim. Én ezeket a számokat mind eljátszottam már, vagy a Klubrádióban, vagy Bornai Tiborral, akivel volt egy sorozatunk is a Budapest Jazz Clubban, ahová mindig hívtunk egy vendéget is. Nekem óriási élmény volt együtt játszani a rádióban Presserrel, Szörényivel, Bródyval, Zoránnal, Koncz Zsuzsával, ahogyan Szalóky Ágival, Szinetár Dórával, Harcsa Veronikával is. Nem olyan volt a helyzetem, mint a drámaíróé, aki megírja a szöveget, aztán kínlódjon vele a rendező, meg a színészek, én magam is elénekeltem őket. Nagyon segítettek ebben a zenészek is, mert ahor láttam, hogy nem jön jól a szájukra a szöveg, ott átírtam.
Volt olyan, amivel különösen megküzdött?
Van néhány dal, amit a kifejezetten könyv kedvéért fordítottam le, ilyen például a Help. A magyar nyelv nem annyira alkalmas rockzenére, mint az angol, nem véletlenül énekel angolul sok együttes itthon. Az angolban szinte nincs prozódia: azt, hogy “get”, lehet röviden is énekelni, meg hosszan is, mindkettőre számos példa van. A magyarban viszont azt, hogy “megy”, nem lehet úgy énekelni, hogy “meeegy”. Egyébként több magyar népdalban is van prozódiai hiba, például az, hogy Taa-vaa-sziszél vííízeet áraszt, az nem jó így, pedig amúgy milyen szép. Prozódiai szempontból úgy kéne énekelni, hogy Tavaszi szél szün-szün, vízet áraszt – de ez így ügyetlen. Ezért magyarítottam a Helpet úgy, hogy “Kell A segítséged” stb. Tudom, hogy ez megkerülése a problémának, de nem lehet mást csinálni. Sokat tanultam így a magyar nyelvről, a Beatlesről, a rockzenéről, és általában arról, hogy milyen az, amikor zene és szöveg összekapcsolódik, ami most érdekesen újraéled a slam poetryben. Régen a verseket zenei kísérettel adták elő, és aztán föl-fölbukkant a huszadik században, például az oroszoknál Viszockij vagy Bulat Okudzsava esetében, nálunk is volt ilyen, Ladik Katalin újvidéki költőnő néha énekelt, sőt, fiatalon vetkőzött is, ami nekünk nagyon tetszett. De ritmikusan szaval Szilágyi Ákos is a generációmból, Latinovits pedig a „Különös nyár-éjszaka volt” sort énekelte az Ady-versben.
Azt mondta, évtizedekig nem gitározott három évvel ezelőttig.
Igen, a fiatalkori zenekaromról, a Gerilla együttesről nagyon rossz emlékeket őrzök. 15 éves voltam, amikor elkezdtük, nyugati mintákat majmoltunk mi is, ahogy például az első Illés-számok is kísértetiesen hasonlítottak a Beatlesre. Csak mi Bob Dylant, a Peter, Paul and Maryt és Pete Seegert választottuk példának. Ők a vietnami háború ellen tiltakoztak, mi is írtunk néhány ilyen számot. Beletelt egy kis időbe, mire leesett nekem, hogy egészen más az, ha Dylan vagy Joan Baez énekel Washingtonban tízezer ember előtt háborúellenes dalokat, őket elviszi a rendőr, ha viszont mi énekelünk ugyanerről, akkor a hivatalos magyar külpolitikai irányról énekelünk, bármennyire is együttérzünk a kis vietnamiakkal, akiket a világ legnagyobb hadigépezete lő. Felébredtem ebből, és elkezdtem belpolitikai témájú dalokat írni, de azokat már nem játszotta a rádió, nem mehetett a tévében, és nagyon furcsán kezdtem érezni magam, hiszen mi voltunk a hivatalosan támogatott, a KISZ által fesztiválokra kiküldött zenekar, de megmondták, hogy mit énekelhetünk a repertoárból, és mit nem.
Ezek után azt várná az ember, hogy nem a Beatles, hanem mondjuk Dylan vagy a Peter, Paul and Mary volt a legfontosabb hatás, nem?
Hát, nem. A zenekar úgy alakult, hogy volt egy nagy, egyetemistákból álló baráti társaság, és szolidaritási bizottságokat alakítottak az egyetemen a vietnami háború miatt. Én Dalos György révén kerültem oda, ebben a körben hallottam Bob Dylant először, és tetszett is, noha mindig a Beatles volt a szívem vágya, de az reménytelennek tűnt, nem volt pénzünk erősítőre, dobfelszerelésre. Úgyhogy maradtunk a folknál, főleg a Peter, Paul and Maryt majmoltuk, még a felállásunk is megegyezett: két sötét hajú fiú, Berki Tamás és én, és lehetőség szerint egy szőke lány, de ők gyakran cserélődtek. Gergely Ágnes volt közülük a leghíresebb, aki a Ki mit tud?-on tűnt fel Koncz Zsuzsával, ő végül politikai okból kiszállt, mert az akkori fiúja, későbbi férje vonalasabb volt, mint mi, és egy összeveszés után kiparancsolta az Ágit a zenekarból, pedig ő szép tisztán énekelt. A többiek közül szegény Csaba Jutka lett hírhedt: őt vidéken ismertük meg, a kedvünkért költözött Budapestre, ahol kapott egy kamu állást a Népművelési Intézetnél. Ott volt egy névnapi parti, ő lekapott a szekrény tetejéről egy konyakosüveget, és beleivott, de kiderült, hogy filmragasztó volt benne, ami nagyon súlyos méreg, két napon belül meg is halt. Ez már a Gerilla-idők vége felé volt, aztán behívtak katonának, addigra már megjelent egy novellám, és kiléptem a zenekarból.
Mik voltak azok a szövegek, amiket már nem játszott le a rádió?
Olyan szövegünk volt például, hogy “Falu végén vályogviskó, Gazsi cigány ott lakott. Népszava és Népszabadság fedett minden ablakot”, aztán a cigányt meggyanúsítják lopással, és persze őt rúgják ki, akármi is van. Persze, az első versszakot egyből át kellett írni arra, hogy “üveg helyett újságpapír fedett minden ablakot”. De ezt még felvehettük így, viszont az Antal gazda című számunkból nagyobb baj lett. Volt benne egy olyan sor, hogy “nincs semmi baj se még, / csak a szomszéd ország ég”, mindezt a csehszlovákiai bevonulás előtt néhány hónappal énekeltük. Majdnem kivágtak a gimnáziumból, a dalt persze betiltották, noha amikor írtam, még nem tudtam, hogy majd be fogunk vonulni. Ráadásul nekem a későbbi SZDSZ-es parlamenti képviselő, Haraszti Miklós segített dalszövegeket írni, aki sokszor tengelyt akasztott a hatalommal. Több számunknál ő volt feltüntetve szövegíróként, még akkor is, ha csak belejavított, ezért a hatóságok figyelme ránk is kiterjedt. A rendszerváltás után, amikor politikus lett, sokszor a fejére olvasták azokat a szövegeket, amiket sajnos én írtam. Engem annak idején nem vettek fel egyetemre, rendőrhatósági figyelmeztetést kaptam, sok bajom volt, úgyhogy letettem a gitárt, és negyvenkét évig felé se néztem.
És akkor hogy került elő újra a gitár?
A kisfiamnak kellett kottatartót vennem, úgyhogy bementem egy hangszerboltba, ott állt egy fekete Fender. Gitárosnak ezt nem kell magyarázni, micsoda látvány, hirtelen úgy éreztem, miért ne lehetne végre egy jó gitárom, hiszen rossz gitárom volt, amit az NDK-ban vettem ’66-ban. Hazavittem. Bornai panaszkodott egyszer, hogy évről évre nehezebb a keyboardot berakni a csomagtartóba, mire mondtam, hogy tanuljon meg egy könnyebb hangszert, és ez lett a gitár. Elkezdtünk együtt játszani, a Beatles volt a legkisebb közös többszörös. Egy könyvbemutatómon a capella elénekeltük a Paperback Writert, utána egyre több helyre hívtak bennünket fellépni. Három év után belefáradtam, az én utam inkább a klasszikus zene felé vezet, egy ideje már csak klasszikus darabokat tanulok gitározni. Előállt ezekből egy repertoár, Vámos Classic címmel, majd lett párhuzamosan egy Bornai Classic is. A mai napig úgy érzem, hogy még kezdeni fogok valamit a zenével – például azzal az ősrégi ötletemmel, hogy zenei alapra írok egy regényt. A Beatles és én könyvbemutatóján tartunk egy Beatles-koncertet Karácsony Jánossal, ő nagyon nagy zenész. Vele is a Klubrádióban játszottunk együtt először.
Ha nem a politizálós dalszövegek felé indul el, lett volna esélye komolyabb zenei karrierre?
A tehetség nehéz kérdés, de érzékem mindenképpen volt hozzá. Most próbálom ezt a hobbit komolyan venni, megtanultam kottát olvasni, elmentem egy gitártanárhoz. Úgy érzem, belőlem talán zenész lehetett volna, ha másképp alakul az életem. A művészetek egyik része csak a térrel foglalkozik, ilyen a szobrászat vagy festészet. A zene viszont csak az idővel, maga a lélekké vált ritmus. És vagyunk mi, írók, akik szerencsére mind az idővel, mind a térrel gazdálkodhatunk, de ahogyan a zene megragadja az érzelmeket, arra semmilyen más művészeti ág nem képes. Az igazán nagy zene a hozzá nem értőt is arra készteti, hogy elkezdjen járni a lába. Fantasztikus tud lenni, ahogyan a jó zene közösségé kovácsolja a közönséget, amit néha még az a kevésbé becses zene is létre tud hozni, amire mi, amatőrök képesek vagyunk. Ezért örülök, hogy idős koromra visszatértem a zenéhez. Az a tervem, hogy megtanulok zongorázni, el is kezdtem, de most év végéig fel kell függesztenem, mert egy nagyon vastag regényen dolgozom harmadik éve, és szeretném decemberig befejezni.
Ezek szerint a klasszikus zene megvolt fiatalon, a Beatles mellett is?
Igen, akkor is szerettem. Tényleg szegény családból származom, anyám kishivatalnok volt, apám meg előbb munkaszolgálatos, később Rajk László titkára, majd marós munkás. Anyám közönségszervezéssel foglalkozott a vállalatánál, ezért kedvezményesen vehetett két operabérletet: nagy harc volt, hogy négyünk közül melyik kettő megy majd az előadásra, és a végén mindig én maradtam, mint legfiatalabb, mert a többieknek valami általában közbejött. Nagyon szerettem operába járni, pedig 56-ban az opera krémje disszidált, ezért nem voltak túl jó előadások.
Követi még ma is a zenét?
Követem, de sajnos az ízlésembe a mai könnyűzene már nem fér bele. Mark Knopfler volt az utolsó, aki nagyon elvarázsolt, azzal, hogy klasszikus pengetéssel játszik rockzenét, másrészt olyan hanyag eleganciával énekel. Aztán őrületes Pink Floyd-rajongó vagyok, a könnyűzene szerintem velük jutott a legközelebb a komolyzenéhez, főleg a The Wall idején. Sokáig azt hittem, David Gilmour volt ott a fontos zenész, pedig valójában Roger Waters. Szeretem McCartney szóló dolgait is, de igyekszem sokféle zenét hallgatni, most például egy paraguayi gitáros, Agustin Barrios La Catedral című műve az, ami nagyon izgat, talán meg is tanulom majd.