Mit csinálnak egy pártban egy vesztes választás estéjén? Isznak, mint a gödény, átkoznak mindenkit, és meghökkentően hangos szörcsögéssel smárolnak. Ki ne így tenne a helyükben? Jelentés a bajnaista kazamaták mélyéről.
Mit csinálnak egy pártban egy vesztes választás estéjén? Isznak, mint a gödény, átkoznak mindenkit, és meghökkentően hangos szörcsögéssel smárolnak. Ki ne így tenne a helyükben? Jelentés a bajnaista kazamaták mélyéről.
Borzasztó unalmasan indult a választási este, mert a Bálnában, a Fidesz eredményváró központjában nem történt az égvilágon semmi, azon kívül, hogy az ünneplésre kijelölt placcon egy tetőtől talpig narancscssárgába öltözött anya megpróbálta minden arra jártó fotóriporterrel lefotóztatni a hasonlóképpen beöltöztetett, Down-kóros fiát. Ilyen szomorú dolgot én választáson még nem láttam, pedig két eredményváró éjszakán is jelen voltam az MSZP székházában.
Én már tavasszal, a parlamenti választások estéjén, amikor a párt kitiltotta a stábunkat az épületből – pontosabban nem engedett be bennünket –, úgy éreztem, csak jól jártunk ezzel. Hát ez most szépen bebizonyosodott.
A Fideszről köztudott, hogy minden politikai haszonelvűségtől és taktikázástól mentesen, teljes őszinteséggel utálja a sajtót. A sajátjukat is, a függetlent vagy az ellenségeset meg végképp. Ez olyan apróságokból is kiderül, mint hogy az utóbbi néhány választás alkalmával ők hozták divatba a politikusok, a kampányaktivisták és a holdudvar keveredését megszüntető, szeparált eredményváró intézményét. A Bálnában a tudósítókat egy olyan szintre engedték be, ahol szó szerint nem volt semmi, és egy kordon mögül lehetett figyelni a Magasabb Szintek felé ellebegő NER-sleppet.
Az eredményvárás korábban – a Fidesznél is – remek társasági-politikai esemény volt, a politikusok együtt bulizhattak a holdudvarukkal, a sajtó meg kicsit felmérhette, ki nyomul, ki maradt távol és ki csókolgatja a leglátványosabban a győztest.
De ezúttal – pár kivételtől eltekintve – a slepp sem jött el. Olyanok mutatták meg magukat, akik éppen most szeretnének kapni valamit az Állampárttól: Mocsai Lajos, aki a TE rektora akar lenni, meg Andy Vajna, aki minden hazai kaszinó ura.
Miután a Bálna farkához épített kis színpadon megtekintettem a liberális Budapestet kaján boldogsággal eltemető Tarlóst, a visszafogott Orbánt, a szeme alá Derrick-táskákat növesztő Rogánt, a vidám Gyürköt, a csendes Kubatovot, a minden eddiginél kókuszfrizurásabb Szijjártót és a meglepően apró Pintért, az unalomtól ásítozva átnéztem az Együtt Király utcai bulijába, megnézni, sírva vigadnak-e a szopóágra került bajnaisták.
Épp a bukáselismerő sajtótájékoztató derekára csöppentem be. Az első benyomásom az volt, hogy Karácsony Gergely másfélszer akkora, mint bárki más a kétpárti Együtt–PM kombóból. Mindenki olyan arcot vágott, mint akit az előbb pofozott fel Szijjártó Péter apjának főkomornyikja.
Az ötödik kerületben őrült komoly és tényleg profi kampányolással is mindössze 30 százalékig jutó Juhász Péter valóságos Optimizmus Kapitányként még ezt az emberes szopót is remek előjelnek értelmezte, mondván, az előző önkormányzati választáson a szocialista jelölt 73-19-re kapott ki Rogán Antaltól, most viszont csak 54-30 volt Szentgyörgyvölgyi Péter javára, és ha a tendencia így folytatódik, legközelebb elkerülhetetlen lesz a Juhász-győzelem. Pár órával később hihetetlen módon kiderült, hogy volt a tömegben, aki ezt halál komolyan vette.
Mindeközben olyan érzésem volt, mintha egy elektromos angolna újra meg újra kisütné magát a bal oldalamon, itt álldogált ugyanis Falus "Fingom Sincs Hogy Hol Vagyok" Ferenc, jelenlétével valósággal megperzselve a testemet.
Innentől indult az alkoholos búsongás. Érdekelt, hogy miként értékelik ezt az egészet abban a pártban, amelyik két éve a legnagyobb reményekkel indult a Fidesz és az MSZP együttes leváltására, hogy most Falus Ferenc gazdatesteként végezze, így velük ittam. Igaz sci fi-horror karriernek tűnik ez, nem is volt senki jókedvű.
A következőket tudtam meg (mivel az adatközlők a csap, a korong és a szamár között álltak részegségben, rólam nem is beszélve, a hitelességért a szokásosnál is kevesebb felelősséget vállalok):
- Szelényi Zsuzsának – akinek mintha bevallottam volna, hogy 1989-90-ben miatta is eljártam néha a Kosztolányi Dezső téri Fidesz-központba Fidesz-csajokat hesszelni – nem Bokros Lajos a kedvenc magyar főpolgármester-jelöltje
- az aktivisták nem kedvelik Szigetvári Viktort, az Együtt agytrösztbe ojtott szürke eminenciását, ahogy ez a szürke eminenciásokkal lenni szokott
- többen is arról ábrándoztak, hogy legyen gyorsan egy nagy robbanás, és váljon külön az Együtt meg a PM
- a párt vezetői köremailben beszélték meg, hogy kit indítsanak főpolgármester-jelöltnek. Falus Jézusom Hol Vagyok Ferencet kapásból támogatta Szigetvári, Juhász és több nagykutya, így nem is volt kérdés a jelölése
A legviccesebb politikai elemzőnek az az aktivista lány bizonyult, aki hajnalban halál komolyan bizonygatta, hogy Juhász 30 százalékos eredményét egysíkú dolog lenne kudarcként értékelni, hiszen ezzel valósággal megágyazott a 2018-as győzelemnek. Azt a forradalmárt közösségileg megmosolyogták, aki annyit kockáztatott meg óvatosan, hogy egy párt választási szereplésének talán nem rossz mércéje az elért számszerű eredmény.
A legjobb jelenet az volt, amikor a szex frontján csapott össze az Együtt és a PM. Egy borzasztóan béna, cserébe nagyon intezív PM-es csóka nyomult az asztalunknál ülő egyik együttes csajra, aki annyira rühellte, hogy egy idő után átült a túloldalra. A célpontjától távol került alkotmányos demokrata, ahelyett, hogy bölcsen hallgatott volna, hangos megjegyzésekkel hívta föl a figyelmet arra, hogy hoppon maradt. Az asztal innenső oldalán helyet foglaló egyik Együtt-aktivista fiú egyszer csak minden előjel nélkül, olyan hevességgel kezdett nyelvszkanderezni a lánnyal, hogy a hirtelen fellépő pofavákuum miatt olyan hangot adtak, mint amikor hangosan szörcsögve folyik le a víz a mosogató lefolyóján. (Ez a profin vákuumszippantózó fiú vetette föl nem sokkal korábban, hogy mondjon le a teljes pártelnökség, és tegyék a sorsukat a tagság kezébe.) Mire a szerencsétlen melák feltápászkodott, odajött, megállt fölöttük, és megkérdezte tőlük, hogy csókolóznak-e. Miközben ezek ketten össze voltak tapadva a szájuknál, és éppen olyan hangokat hallattak, mint egy koncerthangerőre feltekert nyálszívó a fogorvosnál.
Itt éreztem úgy, hogy ez a hajnal nekem ennél jobbat már nem tartogat, így a képviseleti demokráciába vetett töretlen hittel hazatámolyogtam.
A délelőtt közepén ébredtem, kongó fejjel – a fent látható szituációra.
A képviseleti demokrácia nem kockázatmentes dolog!