Kicsit lehangolt engem a magyar jégkorong-válogatott a hétvégén, furcsa érzés, hiszen az elmúlt másfél évtizedben nem fordult elő ilyesmi. Kétszer kapott ki a csapat, másodszor nagyon, és egyszer sem játszott jól. Ma elrepülnek Dél-Korea felé, a világbajnokság vasárnap kezdődik.
Ausztriával ikszet csináltunk szombaton egy laza, nem éppen hajtós edzőmeccsen, ezt büntetőkkel buktuk végül 4-5-re, tegnap viszont annyival erősebb volt Szlovénia, különösen a második felében, hogy csak na, 0-4 lett a vége. Az eredmény tényleg másodlagos ilyenkor, inkább azért lettem kedvetlen a végére, mert nem látszott az az akarás, pörgés, extázis, ami korábban mindig is látszott a magyar válogatotton. Több kraft és spiritusz kell Gojangban, ez egészen biztos. Most van/lesz az a pillanat, amikor a régi, kiöregedett (illetve kihagyott) spílerek helyét átvevő új spílereknek meg kéne mutatniuk, hogy tényleg spílerek. Hári Jánosra és Sofron Istvánra gondolok elsősorban, de tőlem aztán bárki villanthat akkorát a keretből, hogy az egész világ a lábai elé rogyjon.
A divízió 1/A-s világbajnokság (innen lehet feljutni a legmenőbbek közé, két csapat lesz boldog) április 20-án indul, pont a házigazda Dél-Koreával kezdünk. Muszáj nyerni, különben nem A csoportról, hanem kiesés elleni küzdelemről kellhet beszélnünk a továbbiakban. A többi ellenfél sorrendben: Ukrajna, Szlovénia, Ausztria, Japán.
Egy szó, mint száz, izgatott vagyok, nem a legjobb értelemben, de hátha rám cáfolnak. Tavaly sem voltak túl biztatóak az előjelek, aztán elkaptuk a kazahokat és majdnem feljutottunk.
Fotó: Mudra László/MJSZ