Hónapokkal hamarabb is elkaphatták volna a romagyilkosokat

A Népszabadság információi szerint négy hónapig kotlott a Nemzetbiztonsági Hivatal Budapesti Kirendeltsége azon az információn, ami hamarabb lebuktathatta volna a romagyilkosokat. Egy titkos jelentés még létezik az ügyben.

Történt ugyanis, hogy az első fokon életfogytiglanra ítélt társaság 2009 februárjában megpróbált fegyvert vásárolni. Ez a hír eljutott az NBH budapesti részlegéhez és próbálták házon belül tisztázni, hogy ki lehet Kiss István, a csoport egyik tagja. Miután kiderült, hogy a Debrecenben már jobban ismerik, megkeresték ezzel az információval a debreceni kirendeltséget is. Négy hónappal később, júniusban.

Advertisement

A nol.hu szerint:

ha időben eljut a Nemzeti Nyomozó Irodához az az információ, hogy egy szélsőséges nézeteik és megnyilvánulásaik miatt évek óta megfigyelés alatt tartott csoport két éven belül másodjára készül nagy tűzerejű precíziós fegyvereket beszerezni, akkor még ha a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosságot már nem is lehetett volna megakadályozni, de az azt követő két támadást talán még igen.

Advertisement

A nol.hu információi szerint létezik egy titkos jelentés arról, hogy miért nem segítették a titkosszolgálatok megfelelően a rendőrség munkáját a gyanúsítottak elfogásában. 2009 novemberében nyilvánosságra került a parlament háromtagú munkacsoportjának jelentése, de az például nem tartalmaz olyan információkat, hogy "ki az a férfi, akivel Kissék kapcsolatba léptek a második fegyverbeszerzéskor."

Kissék ugyanis megpróbáltak 2008-ban is fegyvert szerezni. Akkor már a szélsőséges társaságot évek alatt megfigyelés alatt tartották a titkosszolgálatok.

Vélemény, hozzászólás?