Megnézem ugyanis az éves lemezlistákat – többek közt a Recorderen, és ha minden igaz, Inkei ide is készít egyet hamarosan –, és elkezdem bepótolni, amit menet közben kihagytam, mert a fenének sincs ideje rendesen eligazodni ebben a rendkívül színes és összetett világban.
Na nem, arról azért nincs szó, hogy szisztematikusan végighallgatnék mindent, utoljára gyerekkoromban voltam ilyen összeszedett, amikor nemcsak komplett gombfocibajnokságokat játszottam le egymagam, hanem a legjobb együtteseket, előadókat és dalokat is listáztam. Inkább csak azokat veszem górcsövem alá, akikre rácsodálkozok, hogy nocsak, ők is csináltak lemezt az idén, meg azokat, akik a kis hozzáadott jellemzések alapján érdekesnek tűnnek. Az előbbire a Spoon példa most például, az utóbbira meg a Temples. De biztos lesz sok más is.
Szombaton legalább öt lemezt abszolváltam, főzés, illetve síugrás- és futballközvetítés közben, és kezd körvonalazódni, hogy mégsem Jack White Lazarettója vagy az Alt-J This Is All Yoursa voltak a legjobbak az idén (bár azért mindenképpen szuperek ezek is természetesen). Hiszen ez a They Want My Soul is a Spoontól mennyire nagyon ott van!
Egy szó, mint száz, jó kis időszak ez, és még nincs is vége egyáltalán!