Janukovics az utolsókat rúgja

Az ukrán elnök sorsáról most már minden jel szerint mások döntenek. A legfrissebb adatok szerint az összecsapások áldozatainak száma meghaladta a hetvenet.

Illustration for article titled Janukovics az utolsókat rúgja

Az ukrán elnök sorsáról most már minden jel szerint mások döntenek. A legfrissebb adatok szerint az összecsapások áldozatainak száma meghaladta a hetvenet.

Advertisement

Viktor Janukovics csütörtökön európai uniós és ellenzéki politikusokkal is tárgyalt, hivatalos nyilatkozatai azonban nem voltak a konzultációk után. Donald Tusk lengyel miniszterelnök közölte, az ukrán államfő hajlandónak mutatkozott arra, hogy még az idén előrehozott választásokat írjon ki, ám erről a sajtóirodája mit sem tudott. Fontosabbnak tűnik az a körülmény, hogy a válság megoldásáról telefonon beszélgetett Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök. A Putyin-adminisztráció később közölte, haladéktalanul megoldást kell találni a vérontás megfékezésére.

Most már egyértelmű, hogy ennek Janukovics személye az első számú akadálya. Közeli bukására utal az is, hogy az őt támogató Régiók Pártjából sorra távoznak a képviselők – egy pillanat alatt lelépett az összes kárpátaljai híve, köztük a magyar Gajdos István is -, valamint az a hír vagy híresztelés is, hogy családtagjai külföldre távoztak. Ez utóbbi információ nem feltétlenül pontos, hiszen az is elterjedt napközben, hogy elrepült az országból Volodimir Ribak házelnök, valamint Rinat Ahmetov oligarcha is. Mindketten Ukrajnában vannak, Ribak súlyos beteg, a parlament keddig ostromakor szökött kétszáz fölé a vérnyomása, Ahmetov otthon nézte az általa tulajdonolt Sahtar Donyeck plzeni Európa Liga-meccsét.

Advertisement

Szergej Ljovocskin, az elnök erős embere azt a poént bírta megereszteni, hogy az elit megtalálta a kiutat a válságból, a zsuljani és a boriszpoli repülőtéren. Az utóbbihoz vezető főutat az ellenzék este megpróbálta lezárni.

Advertisement

A kijevi felkelés legvéresebb napja volt a csütörtöki, több tucatnyi halottal és több száz sebesülttel, mindkét oldalon. A rendfenntartók immár a hivatalos közlések szerint is éles fegyvereket és tűzparancsot kaptak, a fővárosban mesterlövészek vadásztak a civilekre. Halálos áldozatok vidéken is vannak, Lembergtől Hmelnyickijig, a történtekről brutális videók és fotók tanúskodnak.

A hatalom teljesen elvesztette az ellenőrzést Nyugat-Ukrajna felett, a nagyvárosok és a megyék egymás után nyilvánítják magukat függetlennek a kormányzattól, és rendelik saját felügyeletük alá az erőszakszervezeteket. Ez történt Ungváron is, ahol a belügyi szervek a tüntetők előtt felsorakozva esküdtek meg arról, hogy a nép mellett állnak.

Advertisement

Egy kis update, mert kimaradt: a parlament rendkívüli ülésen tárgyalt a helyzetről, nagyjából félházzal, a régiósok mérsékelten képviseltették magukat. A jelen lévő többség döntött arról, hogy meg- és betiltja az SZBU (vagyis az ukrán KGB) által meghirdetett terrorellenes akciók végrehajtását, illetve a fegyverhasználatot. továbbá vissza is vonja a belügyi alakulatokat.

Vélemény, hozzászólás?