Johnny Rotten hippi lett öregkorára

A zeném üzenet, hogy tanuljuk meg rendesen szeretni egymást – mondta az interjúban az érzékeny oldalát felvillantó egykori botrányhős, John Lydon, majd elsírta magát.

Advertisement

Az 58 éves Lydon az új önéletrajzát promótálta egy tévéinterjúban, amelyben többek között arról is beszél, hogy a Top of the Pops műsor fellépői már a hetvenes években is tudták, mit művel a pedofil Jimmy Savile. Később aztán saját, szomorú élményeit felelevenítve a volt Sex Pistols- és PIL-énekes sírni kezd.

Lydonnak ugyanis gyerekkorában agyhártyagyulladása volt, melynek következtében elvesztette ideiglenesen a memóriáját, és négy évébe telt, mire visszajöttek az emlékei. "Azt hiszem, sosem tudtam kárpótolni a szüleimet azért, amiért elfelejtettem, hogy kik ők" – mondja az énekes, majd hozzáteszi: "A zeném üzenete valójában az, hogy tényleg tanuljuk meg szeretni egymást, mert csak egyszer van erre lehetőségünk."

Advertisement

Ezen a ponton mondja a riporternek Lydon, hogy most sírni fog, és gyorsan véget is vet az interjúnak. A rettegett Johnny Rotten itt valóban az érzékenyebbik arcát mutatja, noha közben a nyugdíjkorhatár közelébe érve is vannak botrányai szép számmal.

Nem egy könnyű ember: talán az egyetlen interjúalanyom volt, akitől tényleg féltem, amikor négy éve beszélgettünk a Szigeten. Akkor szerencsére nem velem kezdett üvöltözni, hanem a szigetes sajtóssal, úgyhogy tényleg boldog vagyok a mai napig, amiért arra a beszélgetésre sor kerülhetett, Lydon nélkül ez egy sokkal rosszabb világ lenne.

Advertisement

(via uandras)

Vélemény, hozzászólás?