Semi különös nem történt a Krisztus születése utáni kétezer-tizenhatodik év címben említett napján. Minden nap áldozatokkal jár, ez sem volt kivétel.
Például lemondás még egy óráról, talán kifizetik, akárhogy is lesz, áldozat. Persze ez csak a nap vége, és talán még a szerencsésebbeké, bármily nevetségesnek is tűnik ez a megállapítás. Aztán van, akinek még az előző nap sem ért véget, és főleg nem az éjjel. Aludna, de amint elbóbiskol, fegyverropogásba kialvó ünnepi tűzijátékra ébred, először ötpercenként, majd később óránként. Aztán egyszer végre úgy igazán elalszik, teljesen kimerül, feladja, az életnek mennie kell tovább, számára legalábbis. Később még lesznek rémálmai. Lehet, hogy leküzdi őket, lehet, hogy nem.
Közben még halnak emberek, születnek is néhányan. Ünnepelnek is, búslakodnak is. Kérdeznek, s néha válaszokat is adnak. Bizonytalanokat, olykor majdhogynem határozottakat, valódi megoldásnak tetszőket. Aztán persze az idő mondja majd meg, hogy nyarat hozó fecskék, vagy dögkeselyűk köröztek-e a városok felett, hogy gyógyírt sikerült-e kenni a sebekre, vagy fűszert az ízletes madárvacsorához.
És nem csak ezen a napon történt sok, történik mindig, de addig nem bántja a fület a húr, míg el nem pattan. Talán ezen a napon elpattant egy, de meglehet, hogy hiába, mert már rég oda a hallásunk.